Közel nyolcszáz általános és középiskolás diák vett részt a pénteken tizenkettedik alkalommal megrendezett Szertelen Ifjúság Napja elnevezésű rendezvényen a Flesch Központban Mosonmagyaróváron.
Amint azt Hun Kata, az esemény főszervezője portálunknak elmondta: a rendezvény célja, hogy felhívják a tizenéves korosztályba tartozók figyelmét a rájuk leselkedő veszélyekre. A város összes általános- és középiskolájából két-két osztály vett részt a rendezvényen, valamint a kistérséghez tartozó oktatási intézmények is nagy létszámmal képviseltették magukat.
A szervezők ezúttal is igyekeztek minél érdekesebb előadókat és témákat találni, ami a diákok visszajelzései alapján sikerült is, hiszen nagy érdeklődéssel fogadták a különböző programokat. A színházteremben két előadás zajlott, ezek mindegyike rendkívül sikeres volt. Először Durgó Attila osztályvezető,mentor mediátor tartott előadást a bűnmegelőzésről, az áldozattá válás megelőzéséről, az iskolai konfliktusokról, drogprevencióról, valamint az Internet veszélyiről. Ezután dr. Zacher Gábor toxikológus beszélt a járványhelyzetről, valamint a fiatalokra leselkedő veszélyekről. Emellett számos kiscsoportos foglalkozáson vehettek részt a diákok. Így például Princzes Adrienn őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakembere beszélt az Internet veszélyeiről, Pápai Gyula őrnagy, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság bűnmegelőzési főelőadója a kábítószerekről, új szervezetként csatlakozott a rendezvényhez a Baptista Szeretetszolgálat helyi szervezete, de kiemelt hangsúlyt kapott az erőszakmentes kommunikáció, az iskolai erőszak és az emberkereskedelem is. Emellett számos más érdekes előadást hallgathattak meg a résztvevők.