Megújult az óvári vár – Már nem csak az oktatást, hanem a turizmust is szolgálja a város jelképe

Megújult az óvári vár – Már nem csak az oktatást, hanem a turizmust is szolgálja a város jelképe

- Kategória: Hírek, Közélet

Több mint 1,7 milliárd forintból újult meg  a mosonmagyaróvári vár a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében, a miniszterelnökség, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. és a Széchenyi István Egyetem együttműködésével. A beruházás ünnepélyes átadására kedden került sor.

„A történelmi örökségünket meg kell mutatni, bekapcsolni azt a turizmusba és a társadalmi életbe.” – hangsúlyozta az eseményen Glázer Tamás, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Elmondta: a mosonmagyaróvári vár több mint 1,7 milliárd forintból újult meg és kapott új funkciót. Ebből 1,3 millió uniós, 392 hazai forrás, valamint 12,6 millió forinttal járult hozzá a beruházáshoz a Széchenyi István Egyetem is. A fejlesztés több mint 1800 négyzetméter területet érintett. Az igazgató kiemelte: a mosonmagyaróvári az egyetlen olyan vár az országban, ahol felsőoktatási intézmény működik. Egyebek mellett ez adja az objektum egyediségét, amihez most társul a turisztikai célú hasznosítás.

Dr. Knáb Erzsébet, Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntőjében arról beszélt, hogy ez a fejlesztés tisztelgés a múlt előtt, ugyanakkor kötelezettséget is jelent az akadémia több mint két évszázados tradíciójának továbbvitelére. Kötelességüknek tartják, hogy a nagy múltú agrár felsőoktatási intézmény számára a jövőben is olyan működési feltételeket teremtsenek, ami nem csak itthon, hanem nemzetközi téren is megállja a helyét. Emellett az egyetem célja, hogy térség társadalmi életének is szerves része legyen az intézmény. A mostani fejlesztés is ezen célokat szolgálja, hiszen a hagyományok tisztelete mellett a jövőbe vetett hitről is szól.

Közös sikernek nevezte a vár felújítást dr. Árvay István polgármester és üdvözölte, hogy mostantól még inkább a város érekeit is szolgálja Mosonmagyaróvár legfontosabb jelképe, a vár. A városvezető a felújítást végző szakemberek – a Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. – munkáját méltatta.

Dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője elmondta: a huszonegyedik században keresi a helyét a város és benne a vár is. A kormány meghallotta és megértette, hogy a mosonmagyaróvári vár érdemes a felújításra és arra, hogy új funkciót is találjanak a Patinás épületnek. Sikerült ehhez a szükséges forrásokat is megtalálni.  „Örvendetes, hogy újjá születtek ezek a régi kövek. Fontos azonban, hogy az itt lévő élő kövek is újjá szülessenek.” – hangsúlyozta a miniszter utalva arra, hogy miként a vár a történelem során mindig megtalálta a szerepét, a folyamatos fejlődésnek köszönhetően az itt működő egyetemi kar is megtalálta és a jövőben is megtalálja majd a helyét.

Dr. Gulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, hogy a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében több mint 60 milliárd forintból újul meg és kap új funkciót számos létesítmény országszerte. Ennek része a mosonmagyaróvári vár felújítása is. Ez az objektum országosan is egyedülálló, hiszen több évszázados történelem folyamatos, nem volt soha gazdátlan. Több mint két évszázada az agrárszakemberek képzésének meghatározó intézménye működik ezen falak között. Küldetése máig megmaradt, az ország agrárgazdaságának fejlesztésében ma is kiemelkedő szerepe van és a kormány szándéka, hogy a jövőben is az maradjon. A vár felújításával az épületnek új funkciót is adtak. „Ez a fejlesztés egyszerre szolgálja a múlt bemutatását és a jövő formálását.” – hangsúlyozta a miniszter, aki kiemelte, hogy a beruházás megvalósulásáért nagyon sokat tett dr. Nagy István, a térség országgyűlési képviselője.

Az eseményen mutatta be a nagyközönségnek dr. Virág Zsolt miniszteri biztos azt a gótikus kőcímert, ami a statikai vizsgálatok során került elő. A Szentgyörgyi-Bazíni család címerpajzsát ezidáig egy reneszánsz kori elfalazás takarta el. A kőcímert a mintegy ötszáz éves befalazású környezet védte meg a pusztulástól. Hazánkban kevés ehhez mérhető gótikus kőfaragvány került elő a világi építészeti emlékekből. Ezt a pártalan emléket azonban mostantól mindenki láthatja vár udvarán.

Az ünnepség végén  dr. Veres András megyéspüspök szentelte meg a felújított várat.  Ezt követően dr. Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora,dr.  Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram miniszteri biztosa, dr. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, dr. Nagy István agrárminiszter, Glázer Tamás, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, dr. Knáb Erzsébet, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke, dr. Árvay István polgármester és Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke közösen vágták át a nemzeti színű szalagot és adták át a megújult épületet.

A beruházás során megvalósult a komplex műemléki felújítás a vár teljes földszinti részén, a teljes belső udvaron, valamint megújult az épület homlokzata. Elvégezték továbbá a gépészeti, erős- és gyengeáramú felújításokat. A vár földszinti része idegenforgalmi funkciót kapott, ahol egy látogatóközpontot és kávézót alakítottak ki. Az egykori nádori teremben a korábbi várurak története mellett bemutatják többek között Hunyadi Mátyás és a Szent Korona óvári kötődését is. Emellett a Habsburg család óvári ága is kiemelt figyelmet kapott tárlat kialakítása során. Az intézménytörténeti kiállításon pedig a látogatók megismerhetik a több mint két évszázados akadémia múltját és jelen. A beruházás során megvalósult a várudvar felújítása is, többek között ez a terület ad majd otthont különböző kulturális rendezvényeknek és koncerteknek.
 

Ez is érdekelhet...

Új otthonra lelt a cserkészcsapat – Várják az új tagok jelentkezését

Végre itt a nyári vakáció, ilyenkor az FSE