Kémiából is élvonalban vannak a Kossuth-gimnázium diákjai 

Kémiából is élvonalban vannak a Kossuth-gimnázium diákjai 

- Kategória: Hírek, Közélet

Jól szerepelt a mosonmagyaróvári Kossuth-gimnázium a minap Budapesten megrendezett X. Oláh György Országos Középiskolai Kémiaverseny döntőjében.

A rangos megmérettetésen kategóriánként az előzetes fordulókon legjobban teljesített 10-12 tanuló vehetett részt.
A versenyen három témában is tudásuk legjavát kellett adniuk a döntősöknek. Elsőként egy komplex, a kémia legváltozatosabb tudományterületeit lefedő, négy órás írásbeli fordulót kellett teljesíteni, majd egy laboratóriumi feladat is várt a diákokra. Itt a kvalitatív analitikai ismeretekre volt szükség: szilárd porokat, valamint ismeretlen kationokat és anionokat tartalmazó oldatokat kellett különböző reagensek segítségével azonosítani – a középiskolai versenyeken, felkészülésben ritkán látott ionok (például bizmut, antimon) is részét képezték a feladatnak. Másnap szóbeli forduló következett, ahol a kémia napjainkban fontos,  más természettudományokkal is kapcsolódó, komplex problémáinak köréből kellett mindenkinek egy-egy előadással felkészülni, melyet a szakértő zsűri által vezetett szakmai vita követett.
A verseny után a résztvevők lehetőséget kaptak, hogy ellátogassanak a Richter Gedeon Nyrt. gyógyszergyárába és kutatóközpontjába. A színvonalas vendéglátás mellett több vegyészkutatóval zajló pódiumbeszélgetésre is sor került, ahol rengeteg érdekességet tudhattak meg a gyógyszeripari kutatás-fejlesztésről, pályaorientációról is. Az eredményhirdetésre is a Richter konferencia központjában került sor.
A döntőben a Kossuth-gimnáziumot Liziczai Gergő, 11.BC osztályos tanuló képviselte, aki az igazán előkelő, országos negyedik helyezést hozta el. Felkészítő tanára: Liziczai Márk

A közelmúlt további kémiás sikereket is tartogatott a Kossuth-gimnázium diákjai számára, hiszen a közelmúltban zajlott a Kontra József Országos Kémia Verseny döntője is. A versenyre idén rekordszámú, 1000 fölötti diák nevezett, akik közül az előfordulók legjobbjai juthattak döntőbe. A megmérettetésre három kossuthos diák is bejutott, akik szép eredményekkel zárták ezt a versenyt is.

A 8. osztályos kategóriában Szabó Noah országos 21. helyezést, Takács Szonja országos 32. helyezést, míg a 11-12. osztályos kategóriában: Liziczai Gergő országos 18. helyezést ért el.
A diákok felkészítő tanára szintén Liziczai Márk volt.

Ez is érdekelhet...

Csökkent a balesetek száma – A rendőrök továbbra is kiemelten figyelnek a szabályszegőkre

Kevesebb közlekedési baleset történt az első félévben, mint