Ismét segítettek a vadászok

Ismét segítettek a vadászok

- Kategória: Hírek

A korábbi évekhez hasonlóan a környékbeli vadásztársaságok ezúttal is a Karolina Kórháznak ajánlották fel a tavalyi mosonmagyaróvári vadásznap tomboláján befolyt összeget. Az adományt jelképesen kedden adták az intézménynek.

Már évek óta hagyomány, hogy a mosonmagyaróvári és környékbeli vadásztársaságok a vadásznap tombolájának bevételéből a Karolina Kórházat támogatják. Így történt ez most is, amikor mintegy 400 ezer forinttal segítették az egészségügyi intézményt.

Az adományból ezúttal egy külső pacemaker funkcióval ellátott Lifepak 20E típusú defibrillátor megvásárlásához járultak hozzá a vadászok. Ezt a készüléket újraélesztések és speciális kardiológiai vizsgálatok során használják a kórházban. Segítségével már a minap is megmentették egy beteg életét.

 Az idei vadásznap tombolájának bevételét is a kórháznak ajánlják majd fel a résztvevő társaságok. A huszadik vadásznapot szeptember 23-án, szombaton rendezik meg a Lajta–Hanság Zrt. majoroki lőterén. A rendezvényt délelőtt 10 órakor kürtszó nyitja meg a Lővér Vadászkürtösök közreműködésével. A nap folyamán koronglövő verseny, a vadásztársasági főzőcsapatok vetélkedője, trófeabírálat is lesz, a gyerekeket pedig légpuskalövészet és hintózás várja.

DSC_4452

Ez is érdekelhet...

A felelőtlen állattartás ellen léptek fel – Póráz nélkül ne sétáltassák a kutyát!

Egyre több problémát okoznak a póráz nélkül sétáltatott