Noha a baleseti helyzet ez idáig kedvezően alakult az idei évben a mosonmagyaróvári és környékbeli utakon, a rendőrség továbbra is nagy hangsúlyt fektet a balesetek megelőzésére. Ennek okán tartottak fokozott közúti ellenőrzést csütörtökön is a városban és a környékén.
Amint azt Makó László alezredes, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője portálunknak elmondta: az akció egyik kiemelte célja volt az ittas vezetők, valamint a gyorshajtók kiszűrése. Ez utóbbi érdekében több helyszínen végeztek úgynevezett megállításos sebesség ellenőrzést. Ennek lényege, hogy már kisebb fokú sebességtúllépés esetén is intézkedtek a rendőrök, a helyszínen megállították a szabályszegő járművezetőt és szankcionálták a gyorshajtást. Erre azért is volt szükség, mert a közlekedési balesetek nagyrésze továbbra is a sebesség túllépés miatt következik be. Emellett a razzia során kiemelt figyelmet fordítottak a passzív biztonsági eszközök – biztonsági öv, gyerekülés, bukósisak – használatára is. Ugyancsak ellenőrizték – főként a kijelölt gyalogátkelők környékén – az elsőbbségadási szabályok betartását. Az akcióban a mosonmagyaróvári egyenruhások mellett részt vettek a megyei rendőr-főkapitányság motoros járőrei is. Az ellenőrzések során számos szabályszegés miatt intézkedtek a rendőrök, többnyire a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Az alezredes hangsúlyozta: az elkövetkezendő időszakban tovább folytatják a fokozott ellenőrzéseket, a nyári időszakban pedig kiemelt figyelmet fordítanak a motorosok biztonságos közlekedésére is.