Flesch Károly Nemzetközi Hegedűverseny: Huszonöt ország fiatal tehetségei versenyeztek

Flesch Károly Nemzetközi Hegedűverseny: Huszonöt ország fiatal tehetségei versenyeztek

- Kategória: Hírek

Tizennegyedik alkalommal rendezte meg a Flesch Károly Nemzetközi Hegedűversenyt a Fejes Józsefné Zenei Alapítvány az önkormányzattal közösen Mosonmagyaróváron az elmúlt héten. Az esemény névadója a város szülötte, aki a 20. század első harmadának kiváló hegedűvirtuóza volt. Amint azt Popielek Éva, a Fejes Józsefné Zenei Alapítvány kuratóriumának elnöke portálunknak elmondta: az idei versenyre előzetesen hetvenen neveztek, ám végül huszonöt ország harmincöt fiatal zenésze mérte össze tudását a Flesch Központ színpadán.

Az elődöntőt követően tizenkét versenyző jutott tovább a középdöntőbe, majd hatan a döntőbe. Közülük választotta ki a zsűri a három győztest. Az első helyezést a dél-koreai Eun Che Kimnek ítélték oda, második lett a francia Sara Isabelle Ispas, míg harmadik a lengyel-japán származású, Németországban élő Maya Alexandra Kasprzak. Emellett számos különdíjat is átadtak a versenyzőknek, köztük több zenekari meghívást.

Popielek Éva kiemelte: rendkívül magas színvonalú és sikeres versenyen vannak túl. A versenyzők mezőnye is nagyon erős volt. A kiváló művészekből álló szakmai zsűri (Ábrahám Márta, Szilvay Réka, Hagai Shaham, Kirill Troussov, Horváth Balázs) véleménye és döntése szinte minden esetben egységes volt. Popielek Éva hozzátette: örömteli, hogy az egész hét folyamán nagy volt az érdeklődés a rendezvény iránt, a gálakoncertet pedig teltház előtt tartották.

Ez is érdekelhet...

Szigetköz Félmaraton és Futókörök Napja áprilisban

Két nagyszabású sport rendezvényt is tartanak áprilisban Mosonmagyaróváron.