Szemtanúk, illetve a résztvevő személyautó vezetőjének jelentkezését várják a rendőrök egy november 22-én, csütörtökön reggel, Darnózselin történt közlekedési baleset körülményeinek tisztázása érdekében.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy – feltehetően fehér színű – személyautó akart kikanyarodni csütörtök reggel 8 óra után Darnózselin a Jókai utcából a Fő utcára, ami során elsodort egy ott kerékpározó gyermeket. A balesetet követően a kocsi női sofőrje megállt, kiszállt és megkérdezte a fiút, hogy megsérült-e, szüksége van-e segítségre. Miután nemleges választ kapott, visszaült az autóba és továbbment. Később azonban kiderült, hogy a gyermek megsérült a balesetben.
A körülmények tisztázása érdekében a rendőrség várja az autó vezetője, illetve szemtanúk jelentkezését. Jelentkezni lehet személyesen a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályán, vagy telefonon hivatali időben a 96/215-433-as számon.