Bűncselekmény áldozatává vált? Van segítség a bajban!

Bűncselekmény áldozatává vált? Van segítség a bajban!

- Kategória: Hírek

Bűncselekmény áldozatává vált? Van segítség a bajban! Az Európa Tanács 1990. február 22-én tette közzé a bűncselekmények áldozatainak chartáját. Ez a nap, számos országban – 1993. óta Magyarországon is – az áldozatok napja. A rendőrség bűnmegelőzési szakemberei minden év februárjában kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy felhívják a lakosság figyelmét a bűncselekmények áldozataira.

Amint azt Pápai Gyula őrnagy, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság kiemelt bűnmegelőzési főelőadója portálunknak elmondta: 2018. óta működik az áldozatsegítő rendszer Magyarországon, amelynek egyik eleme az Igazságügyi Minisztérium fenntartásában működő Áldozatsegítő Központ. Ha valaki kapcsolatba kerül valamilyen bűncselekménnyel vagy tulajdon elleni szabálysértéssel, fel kell dolgoznia ennek hatásait. Természetes, ha ilyenkor fizikai vagy lelki problémák jelentkeznek, emellett előfordulhat, hogy anyagi nehézségei is fellépnek.
Az Áldozatsegítő Szolgálat olyan személyek támogatására jött létre, akik akár közvetlenül, akár közvetett módon, valamely bűncselekmény, illetve tulajdon elleni szabálysértés áldozataivá váltak. Az Áldozatsegítő Szolgálat célja, hogy az elszenvedett bűncselekménnyel kapcsolatban felmerült érzelmi, lelki, anyagi és más problémák megoldásához segítséget nyújtson.
Hozzájuk fordulhat bárki, aki érzelmi, testi vagy vagyoni sérülést szenvedett, bűncselekmény áldozata lett a kapcsolati erőszaktól kezdve, a rabláson, a munkahelyi molesztáláson, az internetes bántalmazáson vagy csaláson át az emberkereskedelemig. Az áldozat ingyenesen kaphat szakemberektől (szociális munkás, pszichológus, jogász) tanácsot érdekérvényesítésre, például segítő beszélgetés, érzelmi támogatás, ügyeit előre vivő személyre szabott tanácsadás formájában. Fontos, hogy az áldozat mellett annak hozzátartozója vagy az esemény tanúja anonimitását megtartva kérhet segítséget. A név felfedése csak feljelentéssel folytatandó ügymenet esetén szükséges.

Áldozatsegítő Szolgálat

Ügyfélfogadás helye:
9023 Győr, Szabolcska u. 1/A.

H : 9:00 – 15:00
K: 8:00 – 11:00
Sz: 12:00-15:00
Cs: 9:00 – 15:00
P: 8:00 – 11:00

Telefon: 96/795-079, 96/795-923, 96/795-928

ÉJJEL-NAPPAL INGYENESEN ELÉRHETŐ TELEFONSZÁM:

06-80-225-225

Ez is érdekelhet...

Megalakult a képviselő-testület

Alakuló ülését tartotta a mosonmagyaróvári önkormányzat képviselő-testülete szerdán