Nemzeti buszgyártás a Kühnével

Nemzeti buszgyártás a Kühnével

- Kategória: Egyéb

Úgy tűnik, lényeges szerepet kap Kühne-Kravtex cégcsoport – és ezáltal a nagy múltú mosoni Kühne-gyár is – a nemzeti buszgyártó programba. Több mint kétszáz új Credo busz állt forgalomba a hazai közlekedési vállalatoknál az elmúlt fél évben.

Értékesítési nehézségekkel küzdött az elmúlt években a Kühne-Kravtex cégcsoport. Bíztak azonban magukban és az általuk gyártott Credo autóbuszokban, valamint abban, hogy a hazai közlekedési társaságok járműparkjának cseréjében szerepet kap a vállalat is. Éppen ezért bővítették saját erőből, 5.600 négyzetméterrel a mosonmagyaróvári autóbusz vázgyártó üzemcsarnokukat is. Ennek tavalyi avatásán – ami egyben a Kühne-gyár 160 éves jubileuma is volt – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a nemzeti buszgyártó program indítását. Akkor mint mondta, ebben nagy szerepet szánnak a Kühne-Kravtex cégcsoportnak is. A szavakat tettek is követték, hiszen még a tavalyi évben 113 buszt értékesítettek a hazai közlekedési vállalatoknak. A megrendelést aztán újabbak követték az idei évben, további száz Credo autóbusz állt forgalomba országszerte a közösségi közlekedésben. A századik járművet a közelmúltban adták át. Ezzel a hazai közforgalmú közlekedési társaságoknál üzemelő Credók száma már meghaladja az ezerháromszázat.

„Hittünk magunkban és a termékünkben, éppen ezért visszafogott gyártás mellett ugyan, de megtartottuk a dolgozóinkat. Ennek köszönhető, hogy most megvan a termeléshez szükséges létszám. Sőt, tavaly június óta további harminc dolgozót vettünk fel.” – hangsúlyozta Süli Csaba, a Kühne Zrt. vezérigazgatója. Elmondta: szükség volt a bővítésre, hiszen meg kellett duplázni az addig gyártott darabszámot, hogy be tudjanak kapcsolódni a nemzeti autóbusz programba. Ezzel együtt bővítették a termékek palettáját is 10 és 13 méteres autóbuszokkal. A cégvezető szerint a 13 méteres Credo bizonyos vonalakon kiválthatja a régi csuklós Ikarus buszokat. Emellett a termelést is fejlesztették a vázfestő kapacitás növelésével, valamint új, modern szerszámgépek beszerzésével. Bíznak abban, hogy az idei évben az eddigieket további megrendelések követik a közlekedési társaságoktól.

Süli Csaba hozzátette: az autóbuszok mellett a nagy múltú mezőgépgyártást sem hanyagolják el, ezen a területen is folyamatosak a fejlesztések. Elsősorban a hazai piacra gyártják a jó hírű Kühne gépeket, ám bíznak abban, hogy több éves szünet után idén ismét tudnak exportálni Ukrajnába is.

Ez is érdekelhet...

Újra összvárosi ügy legyen!

Évtizedeken keresztül megbélyegzett, elzárt, bűnös város volt Mosonmagyaróvár