100 éve, 1915. február elsején a magyaróvári tölténygyár munkásait a hadvezetőség katonai intézkedés, felügyelet és fegyelem alá sorolta. A munkások ennek külső jeleként karszalagot kaptak. A szigorú intézkedésnek a következtében a 16 és 60 éves korhatár között katonának voltak tekintendők. A fél évvel később elkészülő első lőporgyári blokk munkásaira is ez vonatkozott nemtől függetlenül.
90 éve, 1925. február 8-án az osztrák kormány elhatározta, hogy a Fertő tó lecsapolásának a tervétől végleg eláll. A tó lecsapolásának sok évszázados tervezgetéseire ezzel végleg pontot tettek. A tavat Bécs üdülőparadicsomává kívánták fejleszteni, amiben értek is el sikereket.
80 éve, 1935. február 10-én a magyaróvári cigányzenészek felszólaltak azon friss rendelkezés ellen, amely megtiltotta, hogy a kávéházakban éjjel 1 óra után muzsikáljanak. „Amióta a rendeletet végrehajtották, azóta üres a tányérjuk.” A magyaróvári hatóság is erélyesen közreműködött abban, hogy a cigánykoplaltató országos rendeletet visszavonják.
50 éve, 1965. januárjában kezdődött meg a magyaróvári belső vár udvarának felújítása. A műveletet teljes régészeti feltárással nem készítették elő. Az egyetem vezetése elhatározta, hogy az udvar falait az 1840 és 1930 között működött 15 igazgató és a kiemelkedő tanárok reliefjével díszítik. A felújítási munka 1968-ra, az egyetem alapításának 150. évfordulójára ért véget.
40 éve, 1975. február 6-án fogadta el Mosonmagyaróvár Város Tanácsa a város új címerét. Ezzel 30 év után újra lett jelképe, amelyet Schall Károly grafikusművész tervezett meg. A címer rengeteg nem heraldikai természetű képi alakot tartalmazott. 1989 után Matusz Péter készítette el a város új címerét.
Enzsöl Imre
2015/3