A tavalyi év az asztalitenisz sikerét hozta

A tavalyi év az asztalitenisz sikerét hozta

- Kategória: Egyéb

Kimagasló teljesítménnyel rajtolt az NB I Nyugati csoportjában az újonc mosonmagyaróvári MTE 1904 asztalitenisz csapat, hiszen az őszi szezon végét a harmadik helyen zárta! Vajthó Zoltán edzőt kérdeztük a remek teljesítmény hátteréről.

– Az NB II megnyert csapaton erősíteni kellett, így egy fiatal tehetséges játékost Kramarics Gergőt igazoltuk le! Beváltotta a várakozásunkat, hiszen az őszi teljesítménye a csapat legeredményesebb játékosává tette! 31 mérkőzéséből 24-et megnyert. Kellemes meglepetés a saját nevelésű ifj. Németh Péter szereplése, aki sokkal több mérkőzést nyert, mint amire számítottam, így nagymértékben járult hozzá, hogy csapatunk a 3. helyen végzett az őszi szezonban. Hegedűs Tamás hozta az elvárt szintet, Tóth Tamás gyengébben teljesített a reméltnél, igaz, hogy most államvizsgázik a napokban, utána jobban tud majd koncentrálni, így tőle komoly javulást várok a most kezdődő tavaszi fordulók során. A 3. hely megtartása nagy bravúr lenne, mert az azonos pontszámmal álló Csákvár otthonában fogjuk a visszavágót játszani.  A bajnokság előtti célkitűzés a 3-5. hely megszerzése volt, ezt mindenképpen teljesíteni fogjuk! Bízom benne, hogy sikerül megtartani a 3. helyet! Mindenképpen szeretném megköszönni a kiemelt városi támogatást, ami lehetővé tette, hogy az NB II-ből továbblépjünk! Egy helyi vállalkozó komoly támogatása pedig biztosítja azt, hogy az NB I-ben is sikeresek lehessünk.

– A csapat őszi teljesítménye: 9 mérkőzés 6 győzelem 12 pont.

– Ne feledkezzünk meg az NB III-as csapatunkról sem, amely 50%-os mérleggel a középmezőnyhöz tartozik. Itt a cél elsősorban az, hogy fiatal tehetséges játékosokat építsünk be, készítsük fel a továbblépéshez a magasabb osztályba.

Szakosztályunk kiemelt feladata az utánpótlás nevelés. Célunk, hogy saját nevelésű játékosokkal szerepeljünk a csapatbajnokságokban. Remek edzéslehetőségeink vannak az „Óvár” Kft csarnokában (Határőr út 14.), ahol 6 éves kortól várjuk a lányok-fiúk jelentkezését. Edzéseink kedden, szerdán, pénteken 15.30-tól17 óráig tartanak. Lehetőséget biztosítunk a sportot kedvelő és szerető amatőröknek, hogy péntekenként 17-19 óra között játszhassanak. A tavaszi szezon január közepén kezdődik, az eredményekről folyamatosan beszámolunk!

A fényképen balról jobbra: Hegedűs Tamás, Tóth Tamás, ifj. Németh Péter, Kramarics Gergő és Vajthó Zoltán edző látható.

2016/1

Ez is érdekelhet...

Ne vásároljunk, vagy béreljünk meggondolatlanul élő nyulat húsvétra!

Húsvét közeledtével a felelős állattartásra, ezen belül különösen