Még 2011-ben alkotott rendeletet a mosonmagyaróvári önkormányzat képviselő-testülete a taxiállomások létesítéséről, használatának és üzemeltetésének rendjéről. Mostanra azonban szükségessé vált a szabályozás módosítása, erről a közelmúltban a határozott a képviselő-testület. Az önkormányzathoz ugyanis számos lakossági jelzés érkezett ez ügyben.
Alapvető probléma az volt, hogy az egyes taxitársaságok az önkormányzat által kijelölt taxiállomásokat mintegy kisajátították, kizárólagosan használták oly módon, hogy azokat más taxisok számára nem tették hozzáférhetővé. A jelzés kapcsán az önkormányzat a Városüzemeltető és Fenntartó Kft. és a rendészet munkatársaival közösen felmérte a városban megtalálható taxiállomásokon tapasztalható helyzetet, melynek eredményeképpen első körben a kizárólagosságra utaló táblákat leszerelték.
Ezt követően kimutatás készült arról, hogy az idei évben hány taxidroszt engedélyt adtak ki, illetve mennyi engedély iránti kérelmet nyújtottak be a VÜF-höz. Ez alapján megmegállapítoták, hogy idén a korábbi években kiadott engedélyek töredékét adták ki. Január végéig mindössze négy darabot. A felmérést követően a rendészet a rendőrséggel közösen ellenőrzést tartott a taxisok körében, melynek lényege az volt, hogy nem csak a taxiállomásokon várakozó gépjárművek, hanem a „mozgásban” lévő, közlekedő taxikat is megállították, ellenőrizték. Ennek eredményeképpen szeptember végére már több, mint negyven engedélyt adtak ki.
Időközben megkezdődött a jelenleg hatályos önkormányzati rendelet szabályainak felülvizsgálata, melynek keretében az önkormányzat széles körű egyeztetést folytatott annak érdekében, hogy a lakossági bejelentés kapcsán felvetett vélt vagy valós problémák megelőzhetőek legyenek, biztosított legyen a város területén az utasforgalom biztonságos és magas színvonalon történő ellátása, valamint megelőzhető legyen az engedély nélkül végzett taxiszolgáltatás.
Mindezeket figyelembe véve a az új rendeletbe számos új szabályt építettek be. Így például a szabályozások a közforgalom számára megnyitott, nem önkormányzati tulajdonban található ingatlanokra is kiterjednek (például vasútállomás, Tesco parkoló, Park Center). Lehetőség lesz továbbá ideiglenes taxiállomás létesítésére rendezvények, vásárok, kiállítások helyszínéhez kapcsolódóan.
A jövőben a város területén történő taxizás érdekében személytaxi-szolgáltatási engedélyt kell igényelni, mely az új szabályok szerint a polgármester átruházott hatáskörébe tartozik. Az engedély minden taxis számára kötelező, aki a város területén szolgáltatást nyújt, még akkor is, ha kizárólag hétvégi időszakban végzi a tevékenységet.
A taxiállomások használatát illetően a jövő évtől kiegészítő táblán tüntetik fel, hogy egy-egy állomáson hány taxi várakozhat utasfelvétel céljából, továbbá, hogy tilos a kisajátítás-célú használat, valamint mások akadályozása a használatban.
Nóvumként rögzítették a a jogszabályban, hogy a taxiszolgáltatáshoz használt gépjárművek egységesen, sárga alapszínnel kell, hogy rendelkezzenek. Arra való tekintettel, hogy ennek a szabálynak a bevezetése kiadást generál a taxisok körében, a gépjárműveknek 2025. január 1. napjától kell megfelelnie.