„Bízom az októberben munkába álló képviselő-testület minden tagjának bölcsességében és remélem, hogy a testületi ülések nem a politikai csatározások színterei lesznek ”- fogalmazott Szabó Miklós 2006 után ismét megválasztott polgármester. Az új városvezető szerint sok a tennivaló, de úgy véli, Mosonmagyaróvár érdekében együtt tudnak majd működni minden, a város érdekeit szem előtt tartó képviselővel. A választás eredményének értékeléséről és az elkövetkezendő időszak terveiről kérdeztük a most megválasztott polgármestert.
– A legtöbben szoros küzdelemre számítottak ön és a jelenlegi polgármester között. A különbség azonban meglehetősen nagy volt. Számított ekkora fölényre? Ön szerint minek tudható ez be?
– Végig bíztunk a győzelemben, valóban szoros eredményre számítottunk. A jelentős, majd kétezres szavazat különbség minket is meglepett. Úgy gondolom, mindez betudható egyrészt annak, hogy folyamatosan kiálltunk a városi ügyek érdekében. Így felhívtuk a figyelmet a zöldfelületek kárára zajló egyre nagyobb mértékű beépítésekre, a város lakosságának drasztikus emelkedésére. Ez a lakás szám növekedés egyre jobban terheli a közmű hálózatot és Mosonmagyaróvár közlekedését, ami így egyre inkább kezelhetetlenné válik, főként a reggeli és délutáni csúcsforgalom idején. Úgy gondolom, a lakók elismerték továbbá a kórház megmentése érdekében tett, vagy a veszélyes üzemek kitiltására indított kezdeményezésünket. Emellett közrejátszott a választás alakulásában a jelenlegi országos politikai helyzet is.
– A polgármester választással szemben a képviselői helyek megszerzése már nem volt ilyen egyértelmű, hiszen az önök szövetsége egy mandátummal kevesebbet szerzett, mint a várost jelenleg irányító Fidesz-KDNP. Nem fogja ez hátráltatni a város további fejlődését?
– Bízom a leendő képviselő-testület minden tagjának bölcsességében és remélem, hogy a testületi ülések nem lesznek a politikai csatározások színterei. A megválasztott képviselők többségével hosszú ideje dolgozunk együtt az önkormányzatban. Hiszem azt, hogy mindenki a város fejlődésének érdekében foglalja majd el helyét a képviselői padsorokban. Bízom abban, hogy félre tudják tenni párt utasításos politikai érdekeket. Mint ahogy mi sem politikai szempontok alapján, hanem a város érdekében szeretnénk tenni a dolgunkat. Nyitottak leszünk minden, a város fejlődését szolgáló javaslat, előterjesztés megtárgyalásábra. Az átadás-átvétel és a város további zökkenőmentes működése érdekében egyeztetést kezdeményezek a jelenlegi polgármesterrel és a térség országgyűlési képviselőjével. Bízom abban, hogy a folyamatban lévő és a közeljövőben tervezett fejlesztéseket meg tudjuk valósítani.
– Milyen problémákat lát, amit rövid-, vagy hosszútávon meg kell oldani Mosonmagyaróváron?
– Az első és legfontosabb a Karolina Kórház helyzetének hosszú távú rendezése. Ennek érdekében már szerveztünk aláírásgyűjtést és több demonstrációt is az elmúlt időszakban.
– A kórház állami fenntartásban van. Lehet ráhatása a működésre az önkormányzatnak?
– Fontos, hogy az alapvető ellátások hosszú távon megmaradjanak az intézményben. Valóban, az önkormányzatnak nem sok ráhatása van az állami fenntartásban működő kórházra, ám úgy gondolom, a mindenkori polgármesternek és az országgyűlési képviselőnek minden követ meg kell mozgatnia azért, hogy az ellátás megmaradjon. Ennek érdekében meg is fogunk tenni mindent.
– Milyen megoldásra váró problémákat lát még jelenleg a városban?
– Ugyancsak több évtizedes probléma a vasútállomás helyzetének megoldása, vagy egy emeltszintű idősek otthona létrehozása. Vannak azonban olyan megoldásra váró feladatok, amik gyorsan rendezhetők lennének viszonylag kevés pénzből is. Ilyen például az iskolák környékén a reggeli és délutáni időszakban a közlekedés szabályozása. Fontos lenne azt is tisztázni, hogy valójában hányan élnek Mosonmagyaróváron. Nyilvánvaló, hogy a statisztikai adatok ezt nem valóságosan tükrözik. A megnövekedett lakosság nagymértékben terheli a városi úthálózatot, intézményi rendszert, közszolgáltatásokat. Erre megoldást kell találni. Úgy vélem, ezen problémák megoldását az arra hivatott szakembereknek kell megoldania. A politikának az a feladata, hogy időben érzékelje a gondokat, az illetékes szakembereknek pedig az, hogy megoldást javasoljanak ezekre.
– Fontos továbbá számunkra, hogy a döntésekbe bevonjuk a mosonmagyaróváriakat. Jelenleg ez a város atomizált, széttagolt és lakóövezetekre szétesett alvó település. Ezt meg kell szűntetni. Ezért szeretnénk például bevezetni több jó közösség építő gyakorlatot. Így például az úgynevezett közösségi költségvetést, meghatározott keret összegig a lakók dönthetnének különböző fejlesztésekről.