Őszi Hacacáré a Flesch Központnál

Őszi Hacacáré a Flesch Központnál

- Kategória: Hírek, Közélet

Őszi Hacacáré néven indított ingyenes rendezvénysorozat augusztusban a Kormány, ami során közel százharminc  helyszínen koncertek, közösségi megmozdulások, családi programok és kézműves foglalkozások várják az érdeklődőket országszerte. Így lesz ez október 3-án Mosonmagyaróváron is.

A rendezvénysorozat egyebek a járvány miatt nehéz helyzetbe jutott zeneipar megsegítését is célozza.  Emellett az Őszi Hacacáré elindításának egyik fő célja volt az összetartozás közös megünneplése, amit hosszú elzártság után, újra személyesen, együtt lehet megtenni. Továbbá, hogy a zenészek és a közönség újra egymásra találhassanak. Az Őszi Hacacáré keretében október 3-án várnak minden érdeklődőt a Mosonmagyaróváron a Flesch Központ parkolójába.

– Mindig felemelő pillanat, amikor együtt, egy szívvel ünnepelhetünk. Az utóbbi – több mint egy évben – az élet minden területén korlátozva kellett élnünk, felértékelődött minden egyes személyes találkozó, közös beszélgetés. – hangsúlyozta portálunknak dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője. Hozzátette: – Ezért is különös alkalom a Hacacáré, amikor a zenészek és a közönség újra egymásra találhat. Az ősz méltó megünneplése: zenét hallgatni, nézni a táncosokat, a fellépőket, együtt dúdolni az ismerős dallamokat, és jóízűeket beszélgetni azokkal, akiknek mindez ugyanolyan fontos, mint számomra.

– Az ilyen ünnepi alkalmak épp arra valók, hogy megálljunk egy pillanatra, körbenézzünk, értékeljük és ünnepeljük mindazt, amink van. Ez a fesztivál képes arra, hogy megóvja értékeinket, amelyek a vidéki közösségek szellemi és gazdasági erejét adják. A művészet erejével teremt lehetőséget az új inspirációk kibontakozására és önfeledt szórakozásra. Egyszerre hat minden érzékszervünkre, miközben megmutatja Magyarország színes arcának izgalmas árnyalatait.

– Kívánom, hogy ennek a közösségi együttlétnek minden pillanatát raktározzuk el emlékeinkben, vigyük haza az itt kapott élményeket, amikből aztán újra meg újra ihletet és motivációt meríthetünk. Kellemes kikapcsolódást és jó egészséget kívánok a résztvevőknek! – mondta dr. Nagy István.

Programok:

14.00-15.30 Hegedűs Bori és a Funk&Soul Joy

14.00-18.00 PÉLDA Egyesület kézműves foglalkozása

18.50 Ismerős Arcok

20.15 EDDA Művek

 

Ez is érdekelhet...

Rendőrautóval ment óvodába Adrienn

Különleges ajándékot kapott hatodik születésnapjára a püski Tar