Tovább bővül a gyár

Tovább bővül a gyár

- Kategória: Hírek

Újabb raktárcsarnokkal bővül a mosonmagyaróvári Greiner Bio-One Hungary Kft.-nél Az új létesítmény alapkövét  kedden  rakták le ünnepélyes keretek közt.

Az 1989-ben alapított cég kezdetben virágcserepeket készített, mára viszont a város egyik legnagyobb vállalkozásává nőtte ki magát, ahol jelenleg laboratóriumi termékeket gyártanak. A folyamatos fejlődésnek köszönhető a mostani bővítés is. A keddi alapkőletételen Balogh László, a Greiner Bio-One Hungary Kft. ügyvezetője a cég dinamikus fejlődéséről beszélt. Mint mondta: két éve adták át az új pipetta gyártó üzemet. Ezzel együtt viszont nagyobb raktározási kapacitásra van szükségük. Ezért is vágtak bele mostani fejlesztésnek. A több mint 2 millió eurós beruházással felkészülnek az elkövetkezendő évek fejlesztéseire is.

Rainer Perneker, az anyacég vezérigazgatója hangsúlyozta: a cég sikerének titka az innovatív megoldásokban keresendő, ami a megbízhatóságon és a hatékonyságon alapul. A fejlődés pedig a nemzetközivé váláson alapszik.

Dr. Árvay István polgármester köszöntőjében hangsúlyozta: a város együtt fejlődik a helyi céggel. Mosonmagyaróvár ipari kisvárosként abban az ütemben képes fejlődni, ahogy az adófizető vállalkozások növekednek. Hozzátette: az elmúlt évben mintegy 400 millió forinttal növekedett a város adóbevétele a helyi cégek fejlődésének köszönhetően.

Ez is érdekelhet...

Makett kiállítással indul a szezon – Idén ismét Mosonban tartják a Szent István Napokat

„Indul a szezon – Tavaszt várva, nyárra készülve…”