Nőtt a közlekedési balesetek száma

Nőtt a közlekedési balesetek száma

- Kategória: Hírek, Közélet

Mintegy huszonhárom százalékkal emelkedett a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek száma 2022-ben a korábbi évhez képest Mosonmagyaróváron és a környék útjain.

Amint azt Makó László alezredes, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője érdeklődésünkre elmondta: az elmúlt évet lényegesen rontotta az esztendő utolsó hónapja, decemberben ugyanis közel hetven százalékkal nőtt a balesetek száma az előző évhez képest. Javulás történt azonban a halálos balesetek tekintetében, 2022-ben harmadával csökkent az ilyen tragédiák száma. Negyedével nőtt viszont a súlyos és könnyű sérüléssel járó karambolok aránya.

Az alezredes hozzátette: jelentősen emelkedett a balesetekben megsérült személyek száma. Ehhez hozzájárult, hogy az elmúlt év során több olyan eset is történt a térségben, amikor nagyszámú migránsokat szállító jármű okozott balesetet a rendőrök elöli menekülés közben.

Örvendetes ugyanakkor, hogy mintegy negyven százalékkal csökkent az ittasan okozott balesetek száma. A balesetek okozóinak mindössze alig három százaléka volt alkoholos befolyásoltság alatt. Ehhez vélhetően az is hozzájárult, hogy az elmúlt évben is folyamatosak voltak azok az ellenőrzések, amik kizárólag az ittas járművezetők kiszűrését szolgálták. Az ilyen akciókat az idei évben is folytatják a rendőrök a környék útjain.

Jelentős mértékben emelkedett az elsőbbségadás elmulasztása miatt bekövetkezett balesetek száma, a karambolok közel negyven százaléka történt emiatt. Az okok között második helyen áll a gyorshajtás, majd a kanyarodás szabályainak megszegése. Éppen ezért az idei évben még nagyobb hangsúlyt helyeznek a gyorshajtók kiszűrésére.

Makó László kitért arra is, hogy az elmúlt évben több olyan baleset is történt, ahol az utasok nem használták a passzív biztonsági eszközöket, emiatt szenvedtek súlyos sérüléseket. Az elkövetkezendő időszakban emiatt is kiemelt figyelmet fordítanak a biztonsági öv, vagy gyerekülés használatának ellenőrzésére, hiszen egy baleset során ezekkel elkerülhetők lennének a személyi sérülések, vagy jelentős mértékben csökkenthetnék a sérülések fokát.

Ez is érdekelhet...

Környezetvédelmi díjjal ismerték el a Vackor Óvodát

A „Mosonmagyaróvár Város Környezetvédelméért” díj átadásával kezdődött az