Mácsik János lett az új képviselő

Mácsik János lett az új képviselő

- Kategória: Hírek

Alig két hónappal az önkormányzati választások előtt változott a mosonmagyaróvári képviselő-testület összetétele. A testület egyik tagja, dr. Kovács Tamás (MSZP) ugyanis a közelmúltban írásban lemondott mandátumáról, így a szocialisták és szociáldemokraták közös kompenzációs listájának második helyén álló Mácsik János került be a testületbe. Az új képviselő a csütörtöki rendkívüli ülésen tette le esküjét és vette át megbízólevelét.

Az új képviselőnek dr. Illés Tamás, a helyi választási bizottság elnöke adta át megbízólevelét. Elhangzott: a képviselő lemondását követően a kompenzációs listán eredetileg második helyen lévő Mácsik János kapta meg a mandátumot, ugyanis a jelölő szervezet nem jelentette be ennek módosítását.

Az ülésen ezt követően dr. Árvay István polgármester az önkormányzati törvény előírásai szerint, a bíróságtól kapott tájékoztatás alapján ismertette, hogy a Győri Törvényszék helyben hagyta dr. Kovács Tamás ellen korábban hozott ítéletet, miszerint a korábbi képviselőt társtettesként, folytatólagosan elkövetett sikkasztás miatt jogerősen két év börtönre ítélte, öt év próbaidőre felfüggesztve.

Az ülésen köszöntötték továbbá a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club (MKC) két játékosát, Herczeg Lilit és Kellermann Dórát, akik a júliusban tartott Junior kézilabda Európa Bajnokságon kiválóan teljesítettek és a válogatott csapattal sporttörténeti aranyérmet nyertek.

Ez is érdekelhet...

Feloldanák a patthelyzetet – Lemondott egyéni képviselői mandátumáról Szabó Miklós

Lemondott egyéni önkormányzati képviselői mandátumáról Szabó Miklós, Mosonmagyaróvár