Lomtalanítás új szabályokkal

Lomtalanítás új szabályokkal

- Kategória: Hírek
illusztrációillusztráció

Vélhetően véget ér a guberálók aranykora Mosonmagyaróváron, a városi lomtalanításokat illetően. Eddig ugyanis sok gondot okozott, hogy a „lomizók” széttúrták a lomtalanításra rendszeresített konténerek tartalmát, a még hasznosítható anyagokat elvitték, a szemetet pedig szétszórták a gyűjtőedények körül. Éppen ezért változtattak néhány éve a városi lomtalanítás rendszerén, amikor is két alkalommal egy-egy helyszínre koncentrálták a lomok gyűjtését. Megoldást azonban ez a módszer sem hozott a problémára.

Ezért most kísérleti jelleggel az eddigiektől eltérő módon új szabályok szerint tartják az őszi lomtalanítást. Amint azt Kosár Tibortól, a Kisalföldi Kommunális Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetője lapunknak elmondta: kísérleti jelleggel, ezúttal még inkább ellenőrzött körülmények között szervezik meg az őszi lomtalanítást. Ennek lényege, hogy a gyűjtés a mosonmagyaróvári hulladékudvaron történik. A helyiek lakcímkártya felmutatásával vihetik be a háztartási lomokat. Amellett, hogy így ellenőrzött körülmények között zajlik a lomtalanítás, a városlakók figyelmét is szeretnék felhívni arra, hogy egész évben elhelyezhetik hulladékaikat a hulladékudvaron. Emellett a még értékes összetevőket, felhasználható alapanyagot jelentő hulladék, mint például  papír, műanyag, fém, üveg elhelyezésére, ártalmatlanítására egész évben lehetőség van a szelektív gyűjtőszigeteken is.

Fontos, hogy a lomtalanítás idején építési törmeléket, veszélyes hulladékot, illetve gumiabroncsot nem lehet lerakni a hulladékudvaron. Ezen időszakon kívül viszont a megadott feltételek mellett az ilyen hulladékok is elhelyezhetők a telepen. Kosár Tibor hozzátette: évente mintegy 3 ezer köbméter lomot gyűjtenek össze a tavaszi és őszi lomtalanítások során. Az új gyűjtési rendszerben törekednek arra, hogy minél több újrahasznosítható hulladékot gyűjtsenek be.

Az őszi lomtalanítás keretében a Gabonarakparton található hulladékudvarban az alábbi napi bontásban lehet elhelyezni a lomokat, hulladékokat:

November 25. (hétfő) 10-17 óráig

November 26. (kedd) 12-18 óráig

November 27. (szerda) 10-17 óráig

November 28. (csütörtök) 12-18 óráig

November 29. (péntek) 10-17 óráig

November 30. (szombat) 8-16 óráig

Ez is érdekelhet...

Környezetvédelmi díjjal ismerték el a Vackor Óvodát

A „Mosonmagyaróvár Város Környezetvédelméért” díj átadásával kezdődött az