A város régi álma valósulhat meg

A város régi álma valósulhat meg

- Kategória: Hírek

A munkából élők és Mosonmagyaróvár költségvetése lesz a 2018-as büdzsé. – jelentette ki dr. Nagy István, országgyűlési képviselő, államtitkár a minap Mosonmagyaróváron tartott sajtótájékoztatón.

Dr. Nagy István elmondta: „Szeretnénk elérni, hogy minden magyar ember tehessen egy lépést előre a saját életében. Ezért tovább haladunk a teljes foglalkoztatottság irányába, további támogatást adunk a családoknak és tovább erősítjük az ország biztonságát.” Az államtitkár kiemelte: 2010-hez képest ma több mint 700 ezerrel többen dolgoznak, az új munkahelyek többsége piaci álláshely. A foglalkoztatottság növelésére a kormány tovább csökkenti a munkát terhelő adókat, mellyel párhuzamosan folytatódik a minimálbér-emelés. Az idei 15 százalékos emelés után 2018-ban további 8 százalékkal nő a minimálbér. A szakmunkás minimálbér az idei 25 százalék után jövőre újabb 12 százalékkal emelkedik. 2018-ban is folytatódnak a béremelési programok a közszférában, a piaci szférában pedig a munkát terhelő adók újabb csökkentése teszi lehetővé a bérek további növekedését.

Dr. Nagy István hozzátette: a kormány célja, hogy Magyarország családbarát ország legyen, ezért döntött a családok további támogatásáról. 2018-ban tovább nő a kétgyermekesek családi adókedvezménye havi 35 ezer forintra.
„Nem felejthetjük el, hogy az anyagi biztonság mellett azonban Magyarország fizikai biztonsága is fontos, ezért az Európát fenyegető állandósult bevándorlás és terrorveszély miatt megerősítjük a terrorelhárítást és a határok védelmét” – jelentette kimondta dr. Nagy István. A politikus ismertette, hogy a kormány a 2018-as költségvetésben is megfelelő pénzügyi hátteret biztosít a határok védelmére. Jövőre is folytatódik a katonák és a rendvédelmi dolgozók fizetésének emelése.

Az államtitkár hozzátette: Mosonmagyaróvár számára 2018-ban 3,5 milliárd forint fejlesztési forrás nyílik meg, melyből a város egy évek óta dédelgetett álmát, az új autópálya-lehajtó megépítését valósíthatja meg. Emellett megkezdődhet a régi és új ipari park fejlesztését biztosító felüljáró megépítése, valamint a mosoni városrész teherautó forgalom mentesítése a kerülő út megépítésével.  A hazai és európai uniós forrásokból pedig nagyszabású infrastrukturális beruházások indulnak.

Ez is érdekelhet...

Újabb több milliós támogatás a mentőállomásnak

Mintegy 4,5 millió forintnyi összegben támogatta két helyi