Milliárdos állami segítség az útépítésekhez

Milliárdos állami segítség az útépítésekhez

- Kategória: Hírek, Közélet

Közel egymilliárd forintos kormányzati támogatást kap a mosonmagyaróvári önkormányzat utak, járdák építésére. Ebből a pénzből mintegy hat kilométeren újulnak meg utak járdák városszerte.

A támogatásról szóló döntés bejelentésekor dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője elmondta: a Kormány 56 település vonatkozásában döntött a gazdaság újraindítását célzó egyedi fejlesztési támogatásokról. Ennek értelmében Mosonmagyaróvár 982,6 millió forint támogatásban részesül. A képviselő kiemelte: a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségekre adott válaszként a kormány Magyarország eddigi legnagyobb gazdaságvédelmi programját dolgozta ki. Ennek keretében döntöttek a gazdaság újraindítását célzó egyedi fejlesztési támogatásokról is, aminek köszönhetően a mosonmagyaróvári önkormányzat belterületi út, járda és kerékpárút fejlesztését segítik.

Dr. Árvay István polgármestere arról beszélt, hogy korábban az ilyen jellegű fejlesztéseket az önkormányzat saját forrásból valósította meg. Ez az első alkalom, hogy kormányzati támogatást kapnak erre. Ez az összeg nagyságrendileg pótolja az elmaradt adóbevételeket. A tervek szerint egy éven belül megvalósítják a fejlesztéseket. Hozzátette: a támogatásnak köszönhetően több forrás is felszabadul a város idei költségvetésében, amit átcsoportosítanak a sport, kultúra és civil szervezetek támogatására.

A tervezett felújítások: Enge János utca, egyoldali járdával, zárt csapadékvíz elvezető rendszerrel; Zsófia királyné utca; Cserháti – Malomszer kereszteződésben jelzőlámpás csomópontépítés, új forgalmi sáv kialakításával; Bástya utcában 63 térkő burkolatú parkoló hely kialakítása aszfalt burkolatú beközlekedő utakkal, zöldfelült kialakítással; Terv – Szekeres Richárd utca kereszteződésben jelzőlámpás csomópontépítés és 8 új parkoló hely; Akadémia téren út és parkoló kialakítása.

Marás–aszfaltozásos technológiával felújításra tervezett: a 1401 sz. főút a Malom-ági Lajta híd és a Wittmann parki Lajta híd között; a Kossuth Lajos utca  az Ostermayer utca és a Hild tér között; az Ostermayer utca teljes szakasza; a Kálnoki utca Halászi út és a Kiserdő utca (Lajta híd) közötti szakasza; a Fertősor a Főkaputól a Báger-tóig; a Terv utca Dobó Katica utca és posta közötti szakasza; Csalogány utca teljes szakasza; a Kaszás Miklós utca három szakasza; az Ujhelyi Imre utca Feketeerdei út és Várallyai utca közötti szakasza; a Nyárfa utca teljes hossza és a Tímár utca térkő burkolattal.

Felújításra tervezett továbbá járda a Hunyadi utcában, a Vackor Óvoda előtt, a Szent István király úton a Mátyás király utca és az Arany János utca között, valamint a Mátyás király utcai kerékpárút felújítása.

Ez is érdekelhet...

Feloldanák a patthelyzetet – Lemondott egyéni képviselői mandátumáról Szabó Miklós

Lemondott egyéni önkormányzati képviselői mandátumáról Szabó Miklós, Mosonmagyaróvár