Mintegy húsz jelölt lesz a szavazólapon

Mintegy húsz jelölt lesz a szavazólapon

- Kategória: Közélet, Választás 2018

A megadott határidőig huszonegy jelölt adta le a választási irodába az ajánlásokat a választókerületünkben. Közülük tizennyolcat fogadott el a választási bizottság, hármat pedig visszautasított. Ám a jogorvoslatra három nap áll rendelkezésre, így jelen állás szerint huszonegyen szerepelnek a szavazólapon, aminek sorrendjét hétfő este sorsolta ki a bizottság.

Két héten át gyűjthették az ajánlásokat az áprilisi országgyűlési választáson indulni kívánó jelöltek. Nekik az ajánlóíveken ötszáz érvényes támogató aláírást kellett megszerezniük. A megye 5. számú választókerületében összesen harminchat jelölő szervezet kérte ki az ajánló íveket. Közülük a megadott határidőiig összesen huszonegy jelölt adta le az ajánlásokat a választási bizottsághoz. Ebből azonban hármat a bizottság elutasított, mivel nem volt megfelelő számú érvényes ajánlás. – tudtuk meg dr. Kiss Attilától, a választási bizottság elnökétől. Hozzátette: az elutasítás egyelőre nem jogerős, mivel három napos jogorvoslati lehetősége van az érintetteknek.

A szavazólapon szereplő nevek sorrendjét sorsolással állapította meg a választási bizottság az alábbiak szerint (köztük ideiglenesen szerepel a három elutasított is, őket külön jelöltük a listában):

Bogyai Zsolt (MSZP- Párbeszéd)

Deák János (Értünk Értetek)

Tivadari Zsuzsanna  (Kell az Összefogás Párt)

Pintér Zoltán (Összefogás Párt)

Deschelak Károly Ferenc  (Együtt)

Fekete Viktória (Haladó Magyarországért Párt)

Joó András (Hajrá Magyarország)

Nagy Ádám (Munkáspárt)

Gősi Melinda (Szegény Emberek Magyarországért Párt)

Demeter Attila (Európai Roma Keresztények Jobbéletéért Demokratikus Párt) – ideiglenes

dr. Nagy István (Fidesz-KDNP)

Márkus János (Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt)

Jávor Miklós (Jobbik)

Kissné Eszenyi Tímea (Origó Párt) – ideiglenes

Goda Bálint Zsolt (LMP)

Pongrácz Szimonetta (Magyarországon Élő, Dolgozó és Tanuló Emberek Pártja)

Papadopoulos Aris Panagiotis (Net Párt) – ideiglenes

Oláh Cintia Virginia ( Magyar Demokratikus Unió)

Kuzmits Ferenc (Családok Pártja)

Puter Ferenc (A Mi Pártunk – IMA)

Nagy Péter Krisztián (Magyar Kétfarkú Kutya Párt)

Ez is érdekelhet...

Mosonmagyaróvár Retro: Hofi, Kabos, Omega – teltházas előadások és pezsgő élet a Mofém-kultúrházban

Hosszú ideje áll kihasználatlanul a korábban szebb napokat