Állampolgársági esküt tettek a kézilabdás lányok

Állampolgársági esküt tettek a kézilabdás lányok

- Kategória: Egyéb

Ünnepélyes keretek között tették le magyar állampolgársági esküjüket a Bízik testvérek kedden Mosonmagyaróváron. A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club két felnőtt játékosa Boglárka és Réka még nyáron kérvényezte a honosítást azért, hogy játszhassanak az NB I/B-s bajnokságban.

„Hosszú folyamaton vagyunk túl, nyár óta várunk rá, de végre sikerült. Szerencsére sok segítséget kaptunk, így viszonylag hamar el tudtuk intézni a papírokat. Nagyon jó érzés, hogy ilyen sokan mellénk álltak, amiért hálásak vagyunk.”hangsúlyozta Bízik Boglárka. Testvére, Bízik Réka elmondta: „Fontos lépés az életünkben a honosítás. Egyrészt, hogy játszhassunk a csapatban, másrészt pedig magyarnak is tartjuk magunkat. Magyarul tanultunk meg beszélni, magyar iskolába jártunk, az életem majdnem felét Magyarországon töltöttem. Ezzel a mai ünnepséggel hivatalossá tettük a dolgot.

Dr. Árvay István polgármester beszédében kiemelte: azért is különleges ez a honosítás, mert a Bízik testvérek számára ez nem velük született kiváltság, hanem önként választották azt, hogy ehhez a nemzethez akarnak tartozni.

A polgármesteri hivatal dísztermében tartott ünnepségen a városvezetés mellett az egész csapat is megjelent, megmutatva, hogy jóban-rosszban kiállnak egymás mellett.

20180109_101407 20180109_101414 20180109_101545 20180109_101628

Ez is érdekelhet...

Ne vásároljunk, vagy béreljünk meggondolatlanul élő nyulat húsvétra!

Húsvét közeledtével a felelős állattartásra, ezen belül különösen