Majoroki Fesztivál Bereczki Zoltánnal

Majoroki Fesztivál Bereczki Zoltánnal

- Kategória: Egyéb

A Majoroki Kör Egyesület július 7-én, szombaton reggel 8 órától rendezi meg a hagyományos Majoroki Fesztivált.

A városrész életének kiemelt, ünnepi rendezvényét idén is helyi és vendég előadók teszik látványossá és színessé. Ám a szervezők gondoltak a családokra is. A gyerekeket játszóház, sakkverseny, kézműves foglalkoztató és ügyességi játékok várják. A felnőttek pedig főzőversenyen mérhetik össze gasztronómiai tudásukat. A hagyományos ízek és az ínyencségek kínálatáról minden idelátogató meggyőződhet. Délben „Jó ebédhez szól a nóta” címmel szórakoztatja a közönséget Szabó Péter. Délután lehetőség lesz egészségügyi szűrésekre, vércukor, vérnyomásmérésre, tanácsadásra. A gyerekeket délután is játszóház várja. Bemutatkozik a HUNGAROCKY táncegyüttes, a Majoroki Nyugdíjas Klub fellépése után a NETZ PRODUKCIÓ vásári komédia előadása következik. Először lép fel a Majoroki Fesztiválon a KHAMSA hastánc együttes és ezt követően, az előző évi nagy sikerre való tettel újra fellépnek a Mofém Fúvósok és a Baráti Dal-Szín-Ház együttes. Az est sztárvendége Bereczki Zoltán lesz. Az éjfélig tartó utcabálhoz a zenét MITYÓ szolgáltatja. A Városmajor utcában felállított nagy sátor biztonságos, kulturált környezetet nyújt a rendezvény vendégeinek.

Ez is érdekelhet...

Ne vásároljunk, vagy béreljünk meggondolatlanul élő nyulat húsvétra!

Húsvét közeledtével a felelős állattartásra, ezen belül különösen