Jubilált a Canto Exolo

Jubilált a Canto Exolo

- Kategória: Egyéb

Jánossomorja

Jubileumot ünnepelt a Canto Excolo. A 2004-ben alakult helyi kamarakórus az azóta hagyománnyá vált karácsonyi koncerttel mutatkozott be először a jánossomorjai közönségnek, éppen tíz évvel ezelőtt. Az idei hangversenyen a régi kórustagok is együtt énekeltek a mostaniakkal.

Bakondi Ferenc kórustagnak és három fiának rézfúvós játéka nyitotta a Canto Excolo adventi koncertjét, hétfőn, a szentpéteri templomban. Tizenegyedszer hangzott fel a Csendes éj a kórus karácsonyi koncertjén. 2004 decemberében énekelték el először Albertkázméron, majd Szentjánoson, azóta minden évben segítenek az ünnepre hangolódásban azoknak, akik meghallgatják csokorba gyűjtött karácsonyi dalaikat.

Idén is először az albertkázméri, majd a szentpéteri templomban adtak koncertet. A kórus idén is kedvenc karácsonyi énekeivel örvendeztette meg – az ezúttal nem túl népes – közönséget. A koncert második felében a kar öt korábbi taggal egészült ki, akik erre az alkalomra elfogadták egykori kórustársaik meghívását.

Idén a tízéves Canto Excolo kapta a Jánossomorja Kultúrájáért díjat a Jánossomorja Kultúrájáért Közalapítványtól. Adventi koncertjük mellett év közben is számos városi rendezvényt színesítenek fellépésükkel.

2015-re nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, mint arany fokozatuk megújítását az országos kórusminősítőn.

Forrás: jtv.hu

2015/1

Ez is érdekelhet...

Ne vásároljunk, vagy béreljünk meggondolatlanul élő nyulat húsvétra!

Húsvét közeledtével a felelős állattartásra, ezen belül különösen