Minden dolgozó részt vesz a jótékonykodásban

Minden dolgozó részt vesz a jótékonykodásban

- Kategória: Közélet

A Greiner Bio-One Hungary Kft-nél több éves múltra visszatekintő hagyománya van a rászorulók támogatásának. Hitvallásuk szerint, nem csak maga a segítségnyújtás fontos, hanem a példamutatás, az erre való buzdítás is.

Rendszeres gyakorlat a cégnél, hogy a karácsonyi üdvözleteket nem papír alapon, hanem online kézbesítik üzleti partnereiknek. Ez fenntarthatóbb és egyben gazdaságosabb megoldás. A megtakarított összeget minden esetben egy rászoruló gyermek, család vagy akár kórház, intézmény – és ezzel közvetve a páciensek – támogatására fordították.

Ez természetesen jóleső örömmel töltötte el a mintegy 240 főt foglalkoztató társaság dolgozóit is. Jelezték, szívesen vállalnának valamilyen módon aktív szerepet ők is a jótékony küldetésben. Egy lelkes és segítőkész kolléga javaslatára 2019. tavaszán kupakgyűjtő dobozok kerültek elhelyezésre az épület több pontján, melyek minden alkalommal villámgyorsan megtelnek. Ilyen módon már együtt, csapatként nyújthatnak segítséget ott, ahol arra a legnagyobb szükség van.

A tavalyi év végén Izsó Veronikára esett a választás. A 15 éves kislány már születésekor nehézségekkel nézett szembe, hiszen a vártnál korábban – a 6. hónapra – jött a világra. Agyvérzést kapott, amely roncsolta az idegrendszere egy részét, emiatt mozgáskorlátozottá vált és autizmussal él.

Önálló állásra, járásra sajnos nem képes, de a rengeteg fejlesztés és idegsebészeti műtét után, több segédeszközt elhagyva, hátsó járókerettel közlekedik. Már sok mindent önállóan csinál, de továbbra is állandó segítségre szorul. Izomzatának rendszeres mozgásra, edzésre van szüksége, képességeit folyamatosan fejleszteni kell, életkörülményeit pedig korlátozottságához kell kialakítani. Mindez természetesen rengeteg anyagi forrást és emberi segítséget kíván, ennek összefogására jött létre a „Vidám Oroszlán Izsó Veronikáért” Alapítvány.

Bankszámlaszám: OTP 11718000-20453390-00000000

https://www.happylion.hu/

 

A Greiner Bio-One Hungary Kft. Vezetősége úgy döntött, hogy szeretné támogatni az Izsó családot 300.000,- Ft összegű pénzbeli adománnyal is, hogy a felmerülő hatalmas költségek terhén valamelyest enyhíteni tudjon.

„Bízunk benne, hogy hozzá tudtunk járulni Veronika életének megkönnyítéséhez, illetve, hogy a rehabilitáció a várt eredményt hozza majd számára. A jövőre nézve sok erőt és kitartást kívánunk az egész családnak!” – mondta Balogh László, a vállalat ügyvezető igazgatója.

Izsó László, Veronika édesapja az alábbi sorokkal köszönte meg a csapat összefogását: „Mindig megtisztelő és megható mikor segítséget és támogatást kapunk, különösen a mai rohanó világban. A közhiedelemmel ellentétben az évek során megtapasztaltuk, hogy igenis az emberek figyelnek és támogatják a szükségben lévőket, főleg ha van az adott közösségnek is egy szíve, aki felkarolja az adott ügyet. Mi pedig viszonzásul a hálánk és köszönetünk jeleként igyekszünk mindent megtenni, hogy a felajánlások mielőbb Vera fejlesztését, életvitelét szolgálják, s igyekszünk erről visszajelzést is adni. Köszönjük szépen!”

 

Ez is érdekelhet...

Húsvétkor is figyeltek a közlekedési szabályok betartására

Fokozott közlekedési  ellenőrzést tartottak a rendőrök a húsvéti