Hatodszor adták át a környezetvédelmi díjat

Hatodszor adták át a környezetvédelmi díjat

- Kategória: Közélet

Hatodik alkalommal adták a „Mosonmagyaróvár Város Környezetvédelméért díjat” az önkormányzat képviselő-testülete csütörtöki ülésének kezdetén. Az elismerést ezúttal Laczi Zsolt környezetmérnök,
a Mosonmagyaróvár Környezetvédelméért Közalapítvány elnöke kapta.

A „Mosonmagyaróvár Város Környezetvédelméért díj” átadásával kezdődött a képviselő-testület áprilisi ülése. A kétévente odaítélt elismerést ezúttal Laczi Zsolt környezetmérnök, a Mosonmagyaróvár környezetvédelméért Közalapítvány elnöke kapta a város környezetminőségének javítása és a környezettudatos szemléletformálás területén magas szinten, nagy hivatástudattal a jövő generációk érdekében végzett példaértékű tevékenységéért.

A csütörtöki tanácskozáson napirend előtt két témában szólalt fel dr. Kovács Tamás (MSZP). A szocialista képviselő egy a Soproni utcai idősek otthonában a közelmúltban történt haláleset kapcsán szorgalmazott vizsgálatot. Elmondása szerint az elhunyt férfi felesége kereste meg azzal, hogy az intézményben márciusban látogatási tilalmat rendeltek el az influenza járvány miatt. Ezért az asszony nem tudta látogatni és ápolni férjét, a férfit néhány nap után kórházba szállították, ahol később elhunyt. A képviselő vizsgálat lefolytatását javasolta a haláleset kapcsán. Dr. Kovács Tamás felszólalt továbbá a helyi utak állapota miatt. Szerinte nem szakszerűen végzi a Városüzemeltető a kátyúzást.

Dr. Árvay István polgármester emlékeztette a képviselőt ara, hogy napirend előtt kizárólag nyomós közérdekből, vagy városi ügyekben lehet felszólalni. Az idősek otthonával kapcsolatos haláleset nem közügy, szerencsésebb lett volna, ha az érintett család és az intézmény vezetője között közvetít a városatya. Az útjavításokkal kapcsolatban a polgármester elmondta: előre meghatározott ütemterv szerint, szakszerűen zajlik a kátyúzás.

Szabó Miklós (MPKE) egy a Duna-lakóparkban régóta fennálló és egyre súlyosabbá váló problémára hívta fel a figyelmet. Mint mondta: a halászi út felől a lakóparkba bevezető egyetlen út kereszteződése rendkívül balesetveszélyes, több ütközés is történt már ott. Emellett nem megoldott a biztonságos gyalogos és kerékpáros átkelés sem. A képviselő emellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a lakópark hátsó részén zajló építkezésekhez a teherautók a részben a lakók pénzén leaszfaltozott utakat használják, a nagymértékű igénybevétel pedig tönkre teszi a burkolatot. Szabó Miklós szorgalmazta a lakópark hátsó részén ez új feltáró út megépítését.

Dr. Árvay István elmondta: valóban szűkös már a meglévő feltáró út, ráadásul a gyalogos, kerékpáros átvezetés nem megoldott. A probléma megoldása érdekében már tárgyaltak az út kezelőjével. Emellett a lakópark beruházójával is egyeztettek egy újabb feltáró út kiépítéséről. Ennek megvalósításához már zajlanak az előkészületek, az út kiépítésének költségeiben szerepet vállal a lakópark beruházója.

Ez is érdekelhet...

Rendőrautóval ment óvodába Adrienn

Különleges ajándékot kapott hatodik születésnapjára a püski Tar