Dr. Árvay István: „A következő év még nehezebb lesz” – Félmilliárddal kevesebb adóbevétellel számol a város

Dr. Árvay István: „A következő év még nehezebb lesz” – Félmilliárddal kevesebb adóbevétellel számol a város

- Kategória: Közélet

„Már most látszik, hogy a 2021-es év vélhetően még nehezebb lesz, mint az idei.” – jelentette ki dr. Árvay István, Mosonmagyaróvár polgármestere a portálunknak adott interjúban. A városvezető arról is beszélt, hogy egyelőre félmilliárddal kevesebb helyi adóbevétellel számolnak jövőre, ennek ellenére terveznek fejlesztéseket a következő évre és a bérfelzárkóztatást is folytatnák.

– Az előző évekhez hasonlóan idén is számos fejlesztési elképzeléssel, beruházások terveivel vágtak neki az esztendőnek. Tavasszal aztán berobbant a koronavírus járvány, ami az élet szinte minden területén átírta a forgatókönyveket. Így történt ez Mosonmagyaróvár önkormányzatánál is?

-Valóban nagyszabású tervekkel kezdtük az idei évet. Ezek között szerepelt a bérfelzárkóztatás folytatása, saját forrásból megvalósítandó fejlesztések, illetve több nagyobb volumenű pályázat lezárása is erre az évre esett. Tavasszal aztán a koronavírus járvány nagyban átírta az elképzeléseinket. Az év közepére állt össze a pótköltségvetés, addig azonban nem tudtuk elkezdeni a beruházások előkészítését, így a tervezést, közbeszerzések kiírását, lebonyolítását. A pótköltségvetés több mint 800 millió forinttal kurtította meg az önkormányzat mozgásterét. Mintegy 300 milliót kellett spórolnunk a személyi- és dologi kiadásokban, félmilliárdot pedig a fejlesztéseken.

– Ezek szerint alig fél évük maradt a fejlesztések megvalósítására. Elegendő volt ez az idő mindenre? 

-A válságköltségvetés elfogadása után tudtuk csak elkezdeni az érdemi munkát. A több hónapos csúszást azonban sikerült behozni és megvalósultak a tervek. Néhány csomópont átalakítása maradt csupán el, mivel ezek előkészítése hosszadalmas és a forrásigénye is nagyobb. Az útépítési programmal a tervek szerint haladtunk. Sőt, még új elemek is bekerültek a fejlesztések sorába, mint például a Feketeerdői út bevezető szakaszának felújítása és még ebben az évben új burkolatot kap a Rév utca is a kálnoki hídtól egészen az Aranyossziget utcáig. Idén befejeződött a Kiserdő utcai Lajta-híd bővítése, az egykori Kaiser-telephely rehabilitációja és az év végére elkészül a Mofém-kultúrház rekonstrukciója is. A három nagy projekt mellett több kisebb fejlesztés is megvalósult 2020-ban. Nyitott kérdés maradt azonban egyelőre a Mosoni-Duna partjára tervezett turisztikai központ, illetve a munkásszálló kialakítása. Ez utóbbinál a pályázati eljárás volt sikertelen, míg a turisztikai központnál a támogatásról szóló okiratot várjuk. Ugyancsak megvalósítás előtt áll állami beruházás keretében a déli tehermentesítő megépítése, a hozzá tartozó vasúti felüljáróval, feltáró utakkal, körforgalmakkal. A részletes kiviteli tervek már elkészültek, amit átadtak megvalósításra az Információs és Technológiai Minisztériumnak. A másik állami beruházás a tanuszoda, amihez 1,3 milliárdot biztosít a kormány. A munkaterület átadása december elején megtörtént és a tervek szerint 2022 tavaszáig elkészül a létesítmény.

– A nyolcszázmilliós kiesés nem okozott gondot a működésben?

-Az önkormányzat tartalékait sikerült megőrizni, volt elegendő forrás a likviditás biztosítására. Nem volt szükség hitel felvételére. Az intézmények biztonsággal működhettek és folytattuk a bérfelzárkóztatást is.

– A járvány második hulláma miatt ismét veszélyhelyzetet hirdetett a kormány. Ennek értelmében a tavaszi időszakhoz hasonlóan most sem ülésezhet a képviselő testület, így a polgármesternek saját hatáskörben kell döntenie az ügyekben. Okoz ez nehézségeket az önkormányzat működésében?

-Nem szerencsés ez most, hiszen több kardinális kérdésben is határozni kell még ebben az évben, így például a jövő évi költségvetési koncepciót is meg kell alkotni. Ezekben a fontos kérdésekben a döntés meghozatala előtt kikérem a képviselő-testület minden tagjának véleményét.

– Körvonalazódnak már a jövő évi tervek?

Nem tudjuk még, hogy milyen további központi intézkedések várhatók a járvány miatt. Azonban már most látszik, hogy a 2021-es év vélhetően még nehezebb lesz, mint az idei. A tavalyi esztendőnek ugyanis lendületből futottunk neki, most pedig az idei visszaesés után jövőre is kevesebb helyi adóbevétellel számolhatunk. A szeptember végén beadott adóbevallásokból látszik, hogy 2021-ben mintegy félmilliárd forinttal kevesebb iparűzési adó folyik majd be a város kasszájába.

– Jut pénz jövőre is fejlesztésekre?

Készülnek a jövő évi tervek. Az uniós hét éves pályázati ciklus lezárult, amíg nem ismerjük meg az új prioritásokat, addig külső forrásra nem lehet számítani a fejlesztésekhez. Reméljük, hogy a már említett két állami beruházás 2021-ben megkezdődhet. Emellett természetesen folytatjuk a saját út- és járdaépítési programunkat és néhány közlekedési csomópont átalakítását is szeretnénk megvalósítani. Amennyiben az önkormányzat anyagi lehetőségei engedik, jövőre is folytatjuk a bérfelzárkóztatást, valamint az intézményeink biztonságos működésére, fejlesztésére is nagy hangsúlyt kell fektetni.

Ez is érdekelhet...

Húsvétkor is figyeltek a közlekedési szabályok betartására

Fokozott közlekedési  ellenőrzést tartottak a rendőrök a húsvéti