Ma 2017. október 19. csütörtök, Nándor napja van. Holnap Vendel napja lesz.
Focival őrzik a barát emlékét

Focival őrzik a barát emlékét

19. alkalommal rendezték meg a Schnitzer Erik teremlabdarúgó emléktornát az egyetemi sportcsarnokban. A szervezők a hagyományokhoz hűen idén is 24 csapat nevezését fogadták el a roppant népszerű kupára. A végső győzelmet a címvédő tavalyi győztes, CSIBU SE néven szereplő alakulat szerezte meg. 2016/2    

Sport
Volt egy csapat

Volt egy csapat

A mosonmagyaróvári kispályás labdarúgást kedvelő moso­niak bizonyára emlékeznek az 1969-ben a város által indított kispályás labdarúgó bajnokságra. Ezúttal szeretnék egy kicsit nosztalgiázni! Ez évben alakult az Alsófőutcai csapat. Az első két évben nem értünk el kiemelkedő eredményeket, de nem adtuk fel lelkesedésünket. 1970-ig több ügyes mosoni srácot is kipróbáltunk, mire 1971-re egy ütőképes csapatot tudtunk […]

Sport
MTE asztalitenisz – Rajt a tavaszi szezonban

MTE asztalitenisz – Rajt a tavaszi szezonban

NB I: BVSC – MTE 15:3 Súlyos vereség a listavezetőtől. A mérkőzésre Németh nem tudott elutazni így csak három játékossal állt ki csapatunk! A bajnokságban vezető, egységes budapesti csapat megérdemelten nyert, a 3 fővel esélytelennek számító MTE ellen. Ez meglátszott a csapat teljesítményén. Gy: Kramarics 2, Tóth 1.   Turris SE – MTE 6:12 Végig […]

Sport
Szilveszteri futás a Strucc Futóklubbal

Szilveszteri futás a Strucc Futóklubbal

Szép napsütéses, de kellemesen hideg idő fogadta a futni vágyókat december 31-én délelőtt, a már hagyományosnak mondható közös szilveszteri futáson. Kb. százan gondolták, hogy egy kis testmozgást is beiktatnak az év utolsó napjának programjába. Egész komoly futókígyót képeztek a kerékpárúton, hogy megtegyék a tervezett öt kilométeres távot Halásziig, majd vissza. Ezután pogácsát majszolva, egy kis […]

Sport
A tavalyi év az asztalitenisz sikerét hozta

A tavalyi év az asztalitenisz sikerét hozta

Kimagasló teljesítménnyel rajtolt az NB I Nyugati csoportjában az újonc mosonmagyaróvári MTE 1904 asztalitenisz csapat, hiszen az őszi szezon végét a harmadik helyen zárta! Vajthó Zoltán edzőt kérdeztük a remek teljesítmény hátteréről. – Az NB II megnyert csapaton erősíteni kellett, így egy fiatal tehetséges játékost Kramarics Gergőt igazoltuk le! Beváltotta a várakozásunkat, hiszen az őszi […]

Sport
Sikeres évet zárt a  Mosonmagyaróvári Atlétikai Club (MAC)

Sikeres évet zárt a  Mosonmagyaróvári Atlétikai Club (MAC)

Az évet három csoporttal, 3 edzővel, 80 fős taglétszámmal kezdtük. Heti három edzése van mindenkinek. A serdülő korú –13-15 éves – atléták hetente négyszer edzenek. A téli fedett pályás versenyszezonra feltételrendszerünk nem javult. Sajnos úgy készülünk, mint 25 évvel ezelőtt! Tornatermekben, Lajta töltésen, pénteki bejárással Győrbe a futófolyosón. Ennek tükrében nagyszerű eredménynek tartom Horváth Koppány […]

Sport
Okay Dance siker

Okay Dance siker

2015. november 29-én Pécsett járt az Okay Dance fashion dance csapata. A vasárnapi versenyt szombati városnézéssel és vidám esti vetélkedővel hosszabbította meg a 34 főből álló gyermekcsoport Pappné Varga Zsuzsanna vezetésével. A színvonalas Fashion Dance Magyar Kupát a városi sportcsarnokban rendezte a Fordan táncegyesület. Az Okay Dance 4 arany és 2 ezüst éremmel tért haza. […]

Sport
A legnagyobb hal Szilágyi horgára akadt

A legnagyobb hal Szilágyi horgára akadt

Szilágyi István a Városi Horgászegyesület tagja, évek óta rendszeresen vesz rést halfogó versenyeken, a régió legjobb sporthorgászának is nevezhető, több környékbeli egyesület versenyein is részt vesz. Az idei évben is gyarapította serlegeinek számát, az éves halfogó verseny legeredményesebb versenyzője lett, s ő fogta a legnagyobb halat is, ez 17 kilós amúrt, s egy 15 kilós […]

Sport
Taroltak az atléták Budapesten

Taroltak az atléták Budapesten

Budapest 2015. évi Gyermekbajnokságán vettek részt a Mosonmagyaróvári Atlétikai Club versenyzői. Az alábbi szép eredményekkel tértek haza: Babos Ármin 60 méteren és 300 méteren 1. helyezés. Dobos Richárd 60 méteren 4. helyezés, távolugrásban 3. helyezés. Degovics Gergely 60 méteren 6. helyezés, kislabdahajításban 6. helyezés. Szabó Márton 600 méteren 2. helyezés. Zsuppán Balázs 600 méteren 1. […]

Sport
Kick-box siker: Dominik KO-val győzött

Kick-box siker: Dominik KO-val győzött

A Mosonmagyaróvári 4Fight kick-box sportegyesület október közepén Prágában a Czech-Open elnevésű nemzetközi kick-box versenyen vett részt . Az egyesületet Bednanics Dominik képviselte, aki két szabályrendszerben állt tatamira. A Point-fightingben  először egy Cseh versenyző fölött aratott  technikai KO-s győzelmet, majd a döntőben lengyel ellenfelét is maga mögé utasítva állhatott a dobogó legfelső fokára. Ezután a Light-contakt […]

Sport
Öböl kupa

Öböl kupa

Az MVSE evezősei október 3-án Budapesten, a Népszigeten megrendezett 9. Öböl Kupán vettek részt.  Ez a verseny a SPORT XII. program keretein belül megrendezett Ranglista és Mini Kupa versenysorozatok utolsó állomása volt. A mosonmagyaróvári versenyzők összesítésben a mezőny első harmadában végeztek és így bizakodva várhatják a januári díjkiosztót. Eredmények:  1. helyezést ért el Fehérvízi Emese, […]

Sport
Olimpiai reménységek

Olimpiai reménységek

Sáling Laura fantasztikus teljesítménye A közelmúltban a lengyelországi Bydgoszczban rendezték az Olimpiai Reménységek Versenyét több mint 30 ország részvételével. A mosonmagyaróvári Sáling Laura a magyar kajak-kenu válogatott korosztályos tagjaként kajak-2, 500 méteren aranyérmet, kajak-2, 200 méteren pedig ezüstérmet szerzett. A magyar válogatott összesen 63 dobogós helyezést szerzett a versenyen. 2015/16  

Sport