Ma 2018. január 17. szerda, Antal, Antónia napja van. Holnap Piroska napja lesz.

Aranyérmet szereztünk az idei CELL kupán

Veszprémben és környékén került megrendezésre a 19. CELL Cup nemzetközi kézilabda fesztivál. Hétfőtől péntekig 10 kategóriában, 155 csapat versengett – 21 országból – és közel 2500 játékos lépett pályára. A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club két korosztályban versenyeztette csapatait a nemzetközi megmérettetésen.

Hétfőn este, a Veszprém Arénában rendezett látványos nyitóműsor indította útjára a 19. CELL kupát. Városunk két korosztály küzdelmeiben képviseltette magát az egész héten át tartó, nagy hagyományokkal rendelkező nemzetközi kézilabda fesztiválon. Nagyszerű eredménnyel zártuk a tornát, hiszen az U18-as korosztályban harmadik helyen végeztünk, míg U20-as korosztályban az arany éremmel térhettünk haza.

A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club által nevezett csapatokat Bognár Róbert és Tóth Lászlóné edzőpáros készítette fel és kísérte a megmérettetésre.  „Megemelem a kalapomat a csapatok teljesítménye előtt, sokszor volt olyan érzésem, hogy a csajok még a 100%-nál is többet adnak bele. Az egész hét során, talán ha egy-egy gyengébb meccsük volt, bárhogy is, ez egy ilyen hajtós menetrend mellett elképesztő teljesítmény. Amit gyakoroltunk, és amit tudnak, azt maximálisan visszaadták.

Nagyon jó úton haladunk, hogy egy igazán ütőképes csapatunk legyen a bajnokság kezdetére. Szép volt csajok!” – tette hozzá Bognár Róbert vezetőedző.

U18 csapattagok: Oláh Bella, Mayer Rebeka, Mecseki Kitti, Vas Nikolett, Tar Viktória, Csendes Erna, Pápai Virginia, Mik­lósy Fanni. Ruzsics Adrienn, Varga Dóra, Gősi Luca, Gál Alexandra, Kender Evelin, Drobina Daniella, Parádi Szabina, Keller­man Réka

U20 csapattagok: Barti Nikolett, Földházi Eszter, Mayer Rebeka, Senoha Viktória, Bordács Eszter, Mecseki Kitti, Fenesi Renáta, Nagy Szandra, Parádi Szabina. Kellerman Réka, Baranyai Enikő, Töpfner Alexandra, Rábai Alexandra, Angi Hortenzia, Noninszky Dalma, Gál Alexandra, Pápai Virginia

 Kelecsényi Ákos

2015/14