Legnagyobb kudarc a nemzettudat csökkenése

Legnagyobb kudarc a nemzettudat csökkenése

- Kategória: Egyéb

Megjelent a szél-járás év végi száma

Csáky Pál, volt miniszterelnök-helyettes, a Magyar Koalíció Pártjának (Szlovákia) EU parlamenti képviselője Igen, a Fal (A felvidéki magyarok és a rendszerváltás) című írásával nyit a szél-járás év végi száma. Az ismert felvidéki politikus megállapítja, hogy “a legszomorúbb azt látni, ahogy a felvidéki magyar társadalom egy része elfogadja, hogy önmaga megítélésében a legfontosabb az, ahogy a szlovákok gondolkodnak róla – vagyis létezését a szlovák elvárásoknak rendeli alá. A 2008-as pártszakadás óta ezt a filozófiát – egyedüliként a külhoni magyar közösségek közül – egy vegyespárt is képviseli, amely ma már magyarul mondja azokat a nemzettudatot romboló igéket, amelyeket addig a nacionalista Szlovák Nemzeti Párttól vagy Vladimir Meciar embereitől hallottunk.” Csáky megállapítja, hogy “mindezek ellenére bíztató, hogy a felvidéki magyarság jobb része nem adta fel a küzdelmet jövőjéért és esélyeiért.

A szépirodalmi rovat folytatja Gál Sándor felvidéki író naplójának közlését Feljegyzések elmenőben címmel. A jelenlegi szám a 2012-es év harmadik negyedévének jegyzeteit publikálja. Verset jegyez a lapban Böröndi Lajos, Kerék Imre és Fellinger Károly. Interjú olvasható Sarkady Sándor soproni költővel, aki váratlanul hunyt el december elején.

A honismeret rovat Pomogáts Béla Magyar zsoltárhagyományok című tanulmányán kívül Deák Ernő esszéjét közli, aki Mátyás király bécsi hadjáratáról értekezik olvasmányos stílusban. S ugyancsak ez a rovat közli Gyüre Lajos Erdélyi Jánosra emlékező tanulmányának első részét.

A barangoló rovatban Görföl Jenő kalauzol el bennünket a szépséges Szepességbe, bőséges színes illusztrációkkal mutatja be annak értékeit.

Tóth Enikő tatabányai művészettörténész Végh Éva képzőművész világával ismeretet meg bennünket, aki együtt állított ki Németh Gyula fotográfussal Tokodaltárón. Az illusztrációnak szánt festmények és fényképek arról győznek meg bennünket, hogy a lassan lebomló ipari táj is rejteget szépségeket, annak szegmensei is átlényegülhetnek a festéken és az objektíven keresztül.

A közművelődés rovat Csámpai Ottó, Beyer István és Száraz Erzsébet tudósításaival gazdagítja a számot, olvashatunk Zoboralja Balassi hagyományőrző szerepéről, a galántai Kodály Zoltán Nemzetközi Hegedűversenyről, s a nagyfödémesi megemlékezésről, amelyen az első világháború hőseire emlékező emlékművet lepleztek le.

A szélfúvás rovatban megemlékeznek a XLV. Szenczi Molnár Albert Napokról, s a magyaróvári Giesswein ünnepségről.

A számot két könyvismertetés zárja.

A négy országban szerkesztett, Mosonmagyaróváron kiadott folyóirat 2015-ben nyolcadik évfolyamát kezdi, s továbbra is töretlenül kutatja és mutatja föl a régió értékeit.

2015/1

Ez is érdekelhet...

Ne vásároljunk, vagy béreljünk meggondolatlanul élő nyulat húsvétra!

Húsvét közeledtével a felelős állattartásra, ezen belül különösen