Útépítések után új forgalmi rend a Wittmann-parkban

Útépítések után új forgalmi rend a Wittmann-parkban

- Kategória: Közélet

A tervek szerint két év alatt teljesen megújítják a Wittmann-park belső úthálózatát és közvilágítását. A fejlesztést az önkormányzat, az MTE 1904 és magánberuházók közösen finanszírozzák.

Hosszú ideje várat magára a Wittmann-park belső úthálózatának megújítása és a megfelelő forgalmi rend kialakítása. A terület szélén az elmúlt években kezdődött és jelenleg is zajló ingatlan beruházások, az ebből adódó forgalomnövekedés még sürgetőbbé tették a rendezést. A közelmúltban a Gazdász utca felújításával elindult ez a két éven át tartó program. – tájékoztatott dr. Árvay István polgármester. Elmondta: a rekonstrukció költségei megoszlanak a társasházakat építő beruházó, az MTE 1904 és az önkormányzat között. Ehhez csatlakozhat továbbá az egyetemi sportcsarnok most induló rekonstrukciója, ami során a létesítmény körüli területek is megújulhatnak és új funkciót kaphatnak. Akár parkolóként is lehetne hasznosítani ezeket a jelenleg kihasználatlan részeket, enyhítve ezzel a terület parkolási problémáit. A polgármester hozzátette: az önkormányzat szeretné megvásárolni a parkban lévő egykori étterem ingatlanát. Ennek felújításával és átépítésével a tervek szerint egy tenisz akadémiát hoznának itt létre.

Az utak megépítését követően egyirányú lesz a forgalom a park teljes területén. A Gazdász utca felől lehet behajtani, majd megkerülve a sportpályát a Lajta-híd, illetve a Platánsor felé lehet elhagyni a területet. Az úthálózat felújítása már elkezdődött a Gazdász utcával. Ezt a munkát a korábban épült társasház beruházója finanszírozta. Mint a hídig terjedő további első szakaszt is a beruházók építtetik meg. A sportpálya körüli jelenleg murvás útszakaszt az MTE 1904 aszfaltoztatja le társasági adóból, amihez 30 millió forintot biztosít a város. Ezen a területen korlátozott behajtási övezetet hoznának létre. A tervek között szerepel itt kerékpárút és gyalogjárda építése is. Önkormányzati forrásból valósul meg továbbá a Platánsor felújítása. Az útépítések mellett elkészül a park közvilágításának teljes rekonstrukciója is. Várhatóan a következő év végére megvalósulnak ezek a fejlesztések a Wittmann-parkban.

Ez is érdekelhet...

Húsvétkor is figyeltek a közlekedési szabályok betartására

Fokozott közlekedési  ellenőrzést tartottak a rendőrök a húsvéti