Ma 2017. október 19. csütörtök, Nándor napja van. Holnap Vendel napja lesz.
Találkozóra hívták a mintagazdaságokat

Találkozóra hívták a mintagazdaságokat

Mintagazdaságai, mintaüzemei és elismert gyakorlóhelyei részére tartott szakmai partnertalálkozót a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara csütörtökön.

A mintagazdasági hálózat 2000. óta működik a karon, jelenleg több mint hatvan taggal. –tudtuk meg dr. Vér Andrástól, a mintagazdasági kuratórium elnökétől. Elmondta: mintagazdaságaik, mintaüzemeik és elismert gyakorlóhelyeik az ország minden részében megtalálhatók és számos szakmai területet lefednek. Országos szinten is egyedülálló ez a jól működő és széleskörű mintagazdasági hálózat.

Dr. Kovács Attila, oktatási dékánhelyettes a mintagazdasági hálózat fontosságát hangsúlyozta: mint mondta: a jelenlegi képzési struktúrába is kiemelt szerepük van ezeknek a vállalkozásoknak, ahol a hallgatók hasznos gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek. A jövőben azonban, a duális képzés elindításával még fontosabb szerepet kapnak a mintagazdaságok. Ezzel együtt a vállalkozások számára is hasznos lehet a szakember utánpótlás terén. Éppen ezért is szervezték ezt a szakmai partnertalálkozót, hogy képet kapjanak a cégektől arról, milyen területeken küzdenek szakember hiánnyal és a jövőben ennek megfelelően alakítsák a kar képzési struktúráját.

DSC_3597 DSC_3598 DSC_3607 DSC_3610 DSC_3612 DSC_3617 DSC_3620

Képgaléria

DSC_3620DSC_3617DSC_3612DSC_3610DSC_3607DSC_3598DSC_3597