Elismerések a szociális munka napján

Elismerések a szociális munka napján

- Kategória: Közélet

Dr. Iváncsics János alpolgármester szívet melengető, olykor szívszorító pillanatképeket villantott fel ünnepi beszédében november 6-án, amikor a szociális munka napján köszöntötte az ágazatban dolgozókat, az ünnepség résztvevőit. A különleges alkalmakhoz kötődő emlékek – kerékpárátadás, faültetés, családi nap, karácsonyi köszöntő, mind emlékezetes marad.  – De tudjuk, a hétköznapok mások – tette hozzá. – Önök nem fáradnak, életük minden percében szeretettel bánnak a rájuk bízottakkal. S ezt biztosan nem csak a pénzért teszik. Nem hagyományos köszöntő beszédében kiemelte az önkéntesek szerepét is, akiknek a munkáját nem lehet elégszer megköszönni.

A köszöntő beszéd után került sor a Mosonmagyaróvár Város Kiváló Szociális Dolgozója Díj átadására. A díj évente egy alkalommal, annak a Mosonmagyaróvár város szociális intézményeinél, az önkormányzattal szerződésben lévő társaságoknál, társas működtetésben lévő intézményben dolgozónak adható, aki legalább 10 éve a városban tevékenykedik, és hosszabb időszak alatt kiemelkedő szociális munkát végzett.

Mosonmagyaróvár képviselő-testülete 2015. október 22-én hozott határozatával Mosonmagyaróvár Város Kiváló Szociális Dolgozója díjat adományozott a kisgyermekek bölcsődei gondozása, nevelése területén kiemelkedő szakmai tudással végzett munkája elismeréseként Krá­nitzné Pék Zsuzsanna részére.

Kránitzné Pék Zsuzsanna soproni tanulmányait követően az akkori IV. számú, a mai Napsugár bölcsődében kezdett el dolgozni. 1988-tól csoportvezető gondozónővé nevezték ki, 2008-tól az alternatív gyermekfelügyeletben kisgyermekgondozói feladatot lát el. Pozitív gondolkodása, életvidámsága és kiemelkedő szakmai tudása miatt szívesen fordulnak hozzá szülők és szakemberek egyaránt. Ötleteivel, kreativitásával negyedik évtizede járul hozzá a bölcsődei élet színesebbé tételéhez.

A képviselő-testület Önkéntes Szociális Munkáért elismerő oklevéllel jutalmazott 3 olyan magánszemélyt, akik önkéntes munkával, adománygyűjtéssel vagy egyéb módon segítséget nyújtottak a rászorultaknak.

Önkéntes Szociális Munkáért oklevelet kapott Tolnai Imréné,a Nők a Városért Egyesület elnökhelyetteseként a nehéz élethelyzetbe került emberek támogatása érdekében végzett önzetlen munkája elismeréséül. Ugyancsak elismerő oklevelet kapott Dr. Kacz Károlyné, a Moson Megyei Nők Egyesületének tagja, a hátrányos helyzetbe került gyermekek és idős emberek támogatása érdekében végzett munkája elismeréséül, valamint Csutak István, a Nagycsaládosok Életfa Egyesülete elnökségi tagja.

Ezt követően intézményi elismerések átadása következett.  A Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény vezetője igazgatói dicséretben részesítette Bazsó Máriát,  Ficzeréné Markó Zsuzsannát, Mayer Bélánét, Papp Norbertnét,  Sepa Zsuzsannát és Závori Bélánét. A Kistérségi Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgáltató Központ vezetője intézményvezetői elis- merésben részesítette Gecsei Adriennt, Szabó Benignát és  Zsila­vecz Józsefnét. A Mosonmagyaróvári Egyesített Bölcsődék Intézményének vezetője intézményvezetői dicséretben részesítette Almási Lászlónét, Horváth Renátát, Szombati Anikót és Sáfrány Gergőt.

A Családok Átmeneti Otthona vezetője jutalmat adott át Gáncsné Kovács Juliannának és Farnady Flórának.

A megható ünnepséget énekkel, szavalatokkal, hegedű-és zongorajátékkal az Éltes-iskola, a Piarista- iskola, a duna­szigeti-iskola, a Mosonyi Mihály Zeneiskola, valamint az Ujhelyi-iskola diákjai tették teljessé.

szocialis

B.L.

Címlapfotó: Milkovits

 2015/18

Ez is érdekelhet...

Rendőrautóval ment óvodába Adrienn

Különleges ajándékot kapott hatodik születésnapjára a püski Tar