Bennük, velük élek! –  Bellovics Ferencné 90 éve

Bennük, velük élek! –  Bellovics Ferencné 90 éve

- Kategória: Közélet

Sugárzó szeretet, gyermeki izgalom és végtelen boldogság jellemezte Bellovics Ferencnét, aki nagyon várta a 90. születésnapja alkalmából köszönteni érkező polgármestert, Dr. Árvay Istvánt. Joli néni  szüleit korán elveszítette, így testvérével Máriával éltek kettecskén a Tétényi utcai családi házban. A kereskedelemben dolgozott, a Magyar utcai Antóni üzletben, majd a divatüzletben. Innen ismerhették sokan őt. Az, hogy mindig az eleganciával, a szépséggel foglalkozott, ma is árad megjelenéséből, finom mozdulataiból.

25 évesen ment férjhez a tősgyökeres magyaróvári lány. Vasúton dolgozó férjével 56 esztendeig éltek együtt boldog házasságban. Három gyermekük született, 1951-ben Péter, 1953-ban Marcsi és 3 évre rá Ferenc. Péter fiatalon, 42 évesen elhunyt, gyerekei azóta még nagyobb szeretettel, figyelmességgel jönnek hozzá látogatóba. A fájó seb egy anyának, aki gyermekét veszíti el, soha be nem gyógyulhat. Enyhülést az adott ennyi év után, hogy Gábor unokája, aki Rómában végzett, felszentelés előtt álló pap a jezsuita rendnél, Miskolcon. Tőle, ahogy mondja, mindig sok szépet és jót hallanak. Nyolc éve él egyedül Károly utcai otthonában, de  gyermekei, unokái és dédunokája miatt nem érzi magát mégsem magányosnak. – Bennük, velük élek. Ez segít át mindenen! – mondja és arcán a sokat tudók mosolya tűnik fel.

 2015/9

Ez is érdekelhet...

Húsvétkor is figyeltek a közlekedési szabályok betartására

Fokozott közlekedési  ellenőrzést tartottak a rendőrök a húsvéti