71 éve annak, hogy a mosonmagyaróvári és vármegye járásaiban élő zsidóságot, közel 1000 főt a mosoni gettóba hurcoltak. 1944. június 6-án délelőtt, vonattal Győrbe, onnan pedig Auschwitzba deportálták őket. Közülük csupán 51 fő tért vissza 1945-ben. A Holokauszt áldozatainak emlékére tartott megemlékezésen Ligeti László, a Mosoni Zsidó Hitközség elnöke a mártírok életének tanulságáról beszélt, hangot adva annak, ha a „magunkfajták és a magukfajták” közötti különbözőség ismét teret kap, újra kezdődik, kell, hogy megszólaljanak a vészharangok. Ma úgy érzi ismét szakadék keletkezik, melyet minden erőnkkel csökkenteni kell. Radnóti Zoltán rabbi az első szót a hálának, az emlékezésnek szánta, melyhez lélek, igaz gondolatok kellenek.
– Szimbolikus sírkő előtt állunk, de a nevek igaziak, számunkra ők a valóság. Több százezer ember állna itt ma gyermekekkel, unokákkal, ha életben maradhattak volna. 71 év telt el, három generáció nőtt fel, s egyre kevesebb a túlélő, aki tanú volt, aki megszenvedte a borzalmakat. Ők azok, akik mindannyiunk vállát fogják ma, s a mi feladatunk álmaikat őriznünk, vigyázni rájuk.
A rabbi a Talmud bölcseit idézve 4 értéket említett, ami segítette Izrael gyermekeinek kijövetelét Egyiptomból, s ami a holokauszt után is segítette a népet talpra állni. Az egyik a név, a saját név, ami a zsidók hovatartozását is jelenti. A második a beszélt héber nyelv, melyet 3000 évvel ezelőtt Dávid király is beszélt. Identitásbeli kérdés a saját múltjukhoz való hozzáállás, az eredeti nyelv megőrzése. Rabbiként azt tanítja, a kultúra részét alkotó események, ünnepek, az esküvők, a ruházat – kipa, imasál -, a tóratekercs, a rituális fürdők, a kőtábla, mind a zsidóságot jelképezik. A másik ember szimbólumainak tisztelete jelenti a kultúra alapját. Az, hogy a zsidó népre mért csapásokat túlélték, annak is köszönhető, hogy soha nem bántották egymást, nem lettek besúgók. A bajban a kicsiny lángból, ami megmaradt tüzet csiholtak, ez melegítette őket: szerették egymást, igazi közösség lettek, ami képes bármit és bárkit megmenteni. Az értékeket összegezve kérte, mondjon nemet az Emberiség a Gonosz arcára és soha ne engedje emberré formálni azt.
Pausits István önkormányzati képviselő ünnepi megemlékező beszédét a mosoni áldozatok közül a 6 és 8 éves korában elhurcolt Búzási testvérek emlékének ajánlotta. István király Intelmeiből idézett, kiemelve azt a gondolatot, hogy az egy nyelvű és egy kultúrájú ország gyenge és törékeny. A Magyar Királyság a 19. század végéig toleranciával kezelte a területén élő kisebbségeket, köztük a zsidó közösséget. Visszaemlékezett arra, milyen akadályokba ütközött a zsidóság beilleszkedése a magyar társadalomba az egész Európára kiterjedő emancipációs folyamat megtörésekor, a 19. század végén. Felelevenítette milyen éles cezúrát jelentett a zsidóság és az egész emberiség számára Hitler hatalomra jutása Németországban.
– A holocaust a magyar történelemnek is része, nemzeti tragédiánk, hiszen az áldozatok mintegy tizede, honfitársunk volt. E tragikus események nyomán a városban óriási űr keletkezett. Pótolhatatlan veszteség érte a zsidó családokat, a helyi hitközséget, és magát a várost is. Zsidó honfitársaink hiányoznak: hiányoznak, mint családapák és családanyák, mint szülők és nagyszülők, mint testvérek, mint rokonok, mint barátok. Hiányzik szakértelmük, kereskedelmi vénájuk, gazdasági erejük – mondta.
1990 után újra működni kezdett a mosoni zsidó hitközség, felújították a temetőt, ahol emléktáblák őrzik az áldozatok nevét, imaház létesült, elkészítették a Holokauszt emlékművet is. Mindezek jelzik e közösség élni akarását és a jövőbe vetett hitét. Ezt szimbolizálja a Holokauszt emléknap is, amely főhajtás az áldozatok előtt, másrészt az újjáéledés örömének kifejeződése is. Az ünnepi megemlékezést Radnóti Zoltán rabbi imája és a Lajtha László Vegyeskar műsora zárta.
Vizsy-Gombosi Lilla
2015/10
