A Hildegard Óvoda Márton napi felvonulása

A Hildegard Óvoda Márton napi felvonulása

- Kategória: Közélet

Óvodánk 2015. november 11-én családokkal közös lámpás felvonulást szervezett, mely Szent Márton emlékét hivatott őrizni, és a jó cselekedeteket jelképező fényt kívánta eljuttatni mindenkihez. A csoportjaink már napokkal az esemény előtt játékos formában megismerkedtek Szent Márton életével, a személyéhez fűződő legendával, dalokat énekeltek és verseket mondtak, süteményt sütöttek, lámpásokat készítettek.

Szerda délután családoktól volt hangos az óvoda udvara. A meghitt hangulatot égő mécsesek sokasága fokozta, melyek a járdákat és a lépcsőket szegélyezték. A közös éneklés után lámpásokkal vonultunk az Ady Endre utca felé, majd vissza az óvodába. A családokat libazsíros kenyér és meleg tea várta az udvaron. Fehér Lászlóné, az intézmény vezetője az alábbi mondattal köszöntötte a jelenlévőket: „Mindannyiunk tetteire szükség van ahhoz, hogy ünnepet teremtsünk gyermekeinknek”. Mondta ezt azért, mert Szent Márton a szegények és az elesettek gyámolítója volt, így a nap jegyében jótékonysági gyűjtést is szerveztünk, egy nehéz helyzetben lévő család részére. A tartalmas, jó hangulatú program mottója egy Friedrich Nietzsche-gondolat volt: „A művészet nem az, hogy tudunk-e rendezni egy ünnepet, hanem hogy találunk-e olyanokat, akik örülnek neki.”

 2015/19

Ez is érdekelhet...

„Szövetségben a városért” – Szabó Miklóst jelölik polgármesternek

„Szövetségben a városért – szót értünk egymással.”– ezzel