Ma 2017. október 19. csütörtök, Nándor napja van. Holnap Vendel napja lesz.
Jubileumi Ladikos Mecséren

Jubileumi Ladikos Mecséren

Idén tizedik alkalommal rendezték meg Mecséren a hagyományőrzést és kulturális közösségépítést lelkületében mindannyiszor elkötelezetten képviselő Ladikos Fesztivált. Az új helyszín a kezdetben már megszokotthoz közeli partszakasz volt, a mulatság napja pedig az eddigiekkel ellentétben június első szombatjára, 6-ára került át. A Ladikos fesztivál közösségteremtő ereje minden évben kétségbevonhatatlan, hangulata meghitt, baráti, nyitottsága pedig mindannyiszor magával […]

Kistérség
Felvidéki körutazás

Felvidéki körutazás

A Mosonszolnoki Általános Iskola 7. osztályos tanulói június elején Határtalanul! programnak köszönhetően egy négynapos tanulmányi kiránduláson vehettek részt. A nebulók megismerkedtek Szlovákia kulturális, történelmi és természeti értékeivel. Városnézésen vehettek részt többek között Kassán és Lőcsén, túráztak a Szádelői völgyben. Várhosszúréten és Füleken a helyi ifjúsággal barátkoztak. 2015/11

Kistérség
Heted7 határon át

Heted7 határon át

A mosonszolnoki alsó tagozatos kisdiákok már hosszú évek óta sikeresen szerepelnek a “7mérföldes csizmában, heted7 határon át” című országos meseismereti versenyen. Az idei tanévben négy fordulón túljutva, a megyei döntőt megnyerve jutottak a szegedi országos döntőbe. A végső megmérettetésre 16 meséből kellett készülni, melyek között voltak Mátyás mondák, állatmesék és klasszikus tündérmesék is. A május […]

Kistérség
Mecsér legidősebb emberét köszöntötték

Mecsér legidősebb emberét köszöntötték

Mecséren a falu legidősebb emberét, özvegy Fekete József­nét köszöntötték 95 éves jubileumi születésnapja alkalmából. Rozika néni a vendégeknek elmesélte szorgalmas munkával telt, küzdelmes életét. Nagy szeretettel mindig összetartotta családját, annak tagjai most is rendszeres látogatói a mamának, nagymamának, dédinek. Rozika néni örömmel fogadta a köszöntést, s a virágot, s a miniszterelnök által aláírt oklevelet. Kívánunk […]

Kistérség
Szigetközi gulyahajtás

Szigetközi gulyahajtás

Először szervezett – hagyományteremtő céllal – gulyahatást Dunaszegen a Szigetközi Természetvédelmi Egyesület, Dunaszeg Önkormányzata és a Dunaszegi Fiatal Gazdák április 25-én a Kismorotva tó partján. A néphagyomány az igazi tavasz kezdetét Szent György napjától, április 24-től számította. Az időjárástól és a tavaszi legelők állapotától függően ez idő tájt hajtották ki a jószágot a téli szálláshelyről, […]

Kistérség
Felújítások Dunaszigeten

Felújítások Dunaszigeten

A Dunaszigeti Községi Sportegyesület közel 14 millió forintos pályázati pénzből újította fel a futballpályát valamint az emlékparkot. A kivitelezői munkákra a legkedvezőbb ajánlat a Barnaút 2000 Kft-től érkezett, így ő végezte a felújításokat. A pályázat célja az olyan köztulajdonban álló helyszínek fejlesztése, melyek hosszútávon szolgálják a közösséget, a közösségi rendezvények színvonalának emelését. A beruházás során […]

Kistérség
Öt nap Zoboralján

Öt nap Zoboralján

A bezenyei iskola 5. osztálya Böröndi Lajosné vezetésével 5 csodálatos napot töltött a Felvidéken, Zoboralján, a Csemadok által szervezett tavaszi olvasótáborban. Az író-olvasó találkozókon kívül megismerkedtek a környék nevezetességeivel is. Felvételünk a nyitrai várnál készült. 2015/5

Kistérség
Egészséges életmód díj a levéli iskolának

Egészséges életmód díj a levéli iskolának

Egészségfejlesztő testmozgás és egészséges életmód díjat kapott a Levéli Német Nemzetiségi Általános Iskola tantestülete. Az elismerést 2015. január 20-án a Magyar Tudományos Akadémián vette át Fenyvesi Gyöngyi intézményvezető. Erről tájékoztatta újságunkat. – A tantestület számára sok évtizedes kiemelkedő munka elismerése ez a díj. Kis község vagyunk. Iskolánk fő profilja az egészségnevelésre való törekvés. A nevelési […]

Kistérség
Dunakiliti farsang

Dunakiliti farsang

Február a farsangi mulatságok ideje. A dunakiliti iskolások is elűzték a telet ötletes jelmezeikkel, egyéni és csoportos előadásokat is láthattak a résztvevők. Tündérek, cowboyok, legók, sőt Marilyn Monroe is életre kelt ,de a hétfejű sárkányt legyőző bátor vitéz hőstettének is tanúi lehettek a résztvevők. Megelevenedtek az olimpiai sportágak aranyérmes sportolói, a hungarikumok, táncos zombik. A […]

Kistérség
Kisbusz segíti a rajkaiak mindennapjait

Kisbusz segíti a rajkaiak mindennapjait

Ünnepélyes keretek között adták át február elején a helyi általános iskolában a Rajkai Német Önkormányzat 9 személyes Opel Vivaro típusú kisbuszát, melynek beszerzését az „Étel kerekeken” című projekt keretén belül a Német Szövetségi Köztársaság támogatta a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatán keresztül. A Rajkai Német Önkormányzat 2013 februárjában nyújtott be pályázatot a Német Belügyminisztériumhoz egy 9 […]

Kistérség
Doni megemlékezés Püskin

Doni megemlékezés Püskin

Száznál is többen gyűltek össze Püskin, hogy a Donnál elesettekre emlékezzenek a templomban és a templom előtti téren található, a két világháború püski áldozatainak nevét tartalmazó márványtáblánál. A megemlékezés tűzgyújtással kezdődött , ahol Szalay Lajos atyával közösen imádkoztak a megjelentek az áldozatokért. A templomban Böröndi Lajos  mondott beszédet amelyben az emlékezés kötelességéről szólt.  – Ha […]

Kistérség
Megyei német önkormányzatok napja Lébényben

Megyei német önkormányzatok napja Lébényben

2015. január 3-án a Győr-Moson-Sopron megye német önkormányzatainak napját tartották Lébényben. A mosonmagyaróvári járásból szinte az összes német önkormányzat képviseltette magát. A közel 80 fős vendégsereg megtekintette Lébény nevezetességeit. Felejthetetlen volt számukra a 75 éves Liszt Ferenc Vegyes Kar műsora Szombathelyi Szaniszló vezényletével és az azt követő fogadtatás! Az evangélikus templomban Koháry Ferenc tiszteletes úr […]

Kistérség