Összefogott a falu a leégett ház újraépítéséért

Összefogott a falu a leégett ház újraépítéséért

- Kategória: Kistérség

Szinte az egész falu összefogott és egy emberként állt a jó ügy mellé, hogy segítsék a rajkai Ádám családot, akiknek egyik pillanatról a másikra semmisült meg az otthona. A nádfedeles ház kedd délután égett le teljesen. A falu gyűjtést indított a család megsegítéséért.

Ádám Kálmánék háza kedd délután égett le teljesen egyelőre ismeretlen okból. A lovas tanyán lévő nádfedeles családi ház szinte percek alatt vált a lángok martalékává.

fotó: Önkéntes Tűzoltóság Rajka
fotó: Önkéntes Tűzoltóság Rajka

A család közismert a településen, hiszen aktívan részt vesznek a helyi közösségi életben, hárman is lovas polgárőrök, emellett a családfő a helyi tűzoltó egyesületben gépjármű vezető. Eddig ők tettek nagyon sokat a faluért, most viszont Ádámék szorulnak segítségre. A család megsegítésére nagyon sokan fogtak össze Rajkán. Házuk újjáépítésére a község önkormányzata gyűjtést is kezdeményezett.

Nagyon jól esik a rengeteg segítség és összefogás. Sok erőt ad ez nekünk ezekben a nehéz napokban. – mondta el lapunknak Ádám Kálmán. A családfő felidézte azokat a szörnyű perceket is, amikor szinte tehetetlenül nézték végig, amint otthonuk megsemmisül. Mint mondja: ebéd után furcsa hangokra lettek figyelmesek a tetőtérből. Néhány pillanat múlva már nagy füstöt láttak, majd lángba borult a tető. Mivel házuk nádfedeles volt és a szerkezete is rengeteg gyúlékony anyagból állt, a családfő az első pillanattól tudta: sajnos menthetetlen az otthonuk. Ennek ellenére megpróbáltak mindet, hogy megmentsék, próbálták a lángokat megfékezni a tűzoltók megérkezéséig. Közben pedig mentették a személyes tárgyaikat, okmányaikat. A tűzoltók ugyan percek alatt kiértek, ám a házat már nem tudták megmenteni. Egyelőre nem tudni, mi okozta a tüzet, a család elektromos hibára gyanakszik.

fotó: Önkéntes Tűzoltóság Rajka
fotó: Önkéntes Tűzoltóság Rajka

Ádám Kálmán azt mondja: az első sokkon talán már túl vannak, előre néznek és szeretnék újra felépíteni itt a házukat. A házaspár a leégett ház melletti melléképületbe költözött ideiglenesen. A gyerekek pedig a nagyszülőknél, barátoknál laknak. Az egyébként nagyon összetartó család talán ezt viseli most a legnehezebben. Számos felajánlást, adományt kaptak az elmúlt néhány napban. Sajnos a bútorokat, ruhaneműket egyelőre nem tudják hova tenni, de minden segítségnek örülnek. Biztosítás ugyan volt a házon, ám banki kölcsön is. Tíz éve vettek fel 10 millió forintot. Mivel deviza hitel volt, tíz évnyi törlesztés után még mindig 10 millió a tartozásuk. A kölcsön fedezetéül szolgáló ingatlan megsemmisült, így ha majd a biztosító fizet, kártérítési összeg nagy része a bankhoz kerül. Az Ádám család ennek ellenére bízik abban, hogy nyárra újra felépíthetik otthonukat és meg tudják majd köszönni azt a sok segítséget, amit a bajban kaptak az emberektől.

 DSC_2854

Akik a bajba jutott családon segíteni szeretnének, hogy az újra építéshez anyagi támogatást nyújtanának, az alábbi bankszámlára történő befizetéssel tehetik meg. Rajka és vidéke Takarékszövetkezet
Belfölfdi számlaszám: 59500100-10020078
IBAN: HU20 5950 0100 1002 0078 0000 0000
SWIFT/BIC kód: TAKBHUHB

Ha valaki bármilyen más módon szeretne a családon segíteni, lapunkon keresztül megteheti azt. Segítünk a közvetítésben.

Ez is érdekelhet...

Csingis lovak Halászin

Ahogy minden évben, úgy ezúttal is nagy érdeklődés