Küzdelem, szórakozás és jótékonyság

Küzdelem, szórakozás és jótékonyság

- Kategória: Kistérség

Negyedik alkalommal szervezte meg idén a Kimlei Sárkányok Vízisport Egyesület a Szigetközi Sárkányhajó Sport- és Gyermek Fesztivált.

A kimlei rendezvény az idei évtől büszkélkedhet névadó szponzorral, a Greiner Bio-One Hungary Kft. ugyanis ezt a sporteseményt is felkarolta a régióban. Elmondható: a fesztivál a négy év alatt országosan is ismert és elismert nagy rendezvénnyé nőtte ki magát, amiben nagy szerepe volt az Evo Chip által biztosított profi időmérésnek, a jó hangulatot garantáló, gyermekeknek és felnőtteknek szánt kísérő programoknak és a szerves részét képező jótékonysági akciónak. Idén a Csodalámpa Alapítvány részére közel kilencszázezer forint gyűlt össze, melyből súlyosan beteg gyermekek álmai válnak valóra.

„Ez a hármas adja a sárkányhajó fesztiválunk alapját” – mondta Jakab Mihály, a szervező Kimlei Sárkányhajó Vízisport Egyesület elnöke, akit arról kérdeztünk, hogy honnan indult és hol tart most a rendezvény. Az elnök vízi sporttal való elköteleződése, a sport iránti szeretete indította útjára a versenysorozatot négy éve. Bátorította, hogy Kimlének a Mosoni-Duna révén kiváló adottságai vannak, melyek a település által idén elnyert pályázati támogatás révén tovább erősödhetnek. Jövőre már egy felújított csónakház is várja majd a sportolókat.

1 3 5

Ezen túl erős motiváció volt számára az is, hogy a sárkányhajózás egy igazi csapat- és közösségépítő sportág, ahol a cél egyrészt a képességek megmérettetése, másrészt a szabadidő tartalmas eltöltése, családokkal, barátokkal együtt. Az egyesület tagjai évről-évre nagyot alkotnak: a szigorú verseny menetrendet vonzó programokkal egészíti ki, a gyermekek szórakoztatására külön hangsúlyt fektetnek. A négy év alatt pedig már, közel három millió forintot fordítottak jótékonykodásra, beteg, sérült gyermekeknek szerezve ezzel örömet. Volt, hogy egy akadálymentes fürdőszoba kialakításához járultak hozzá, vagy éppen kisgyermeki álmokat váltottak valóra, számukra elérhetetlennek tűnő tárgyak ajándékozásával, kérések teljesítésével. A fesztivál mögött több hónapos szervező munka áll.

„A látogató számában folyamatosan növekvő rendezvény támogatói körének kialakítása a legnehezebb feladat.” – meséli a rendezés kulisszatitkait megosztva Jakab Mihály. – Ez kissé kiszámíthatatlan munka, bár szerencsére az évek alatt a környékbeli cégek közül sokan a jó ügy mellé álltak, a helyiek pedig maximálisan kiveszik részüket az előkészületekben és segítségnyújtásban. Jó rendezvényhez, sok pénz kell. De mindaddig, amíg azt látjuk, hogy örömmel jönnek el az ország különböző pontjairól Kimlére versenyezni, egyesületünknek szinte kötelessége a feltételek megteremtése. Büszkék vagyunk arra, hogy több ezer embert tudunk alkalmanként fogadni és szórakoztatni, ez által is ismertté tesszük a falut. – tette hozzá.

8 9

A folytatásról annyit árult el a magánemberként egyébként pénzügyi, gazdasági végzettséggel rendelkező, vállalkozást vezető, főszervező családapa, hogy jövőre, az öt éves jubileumra további újdonságokkal készülnek. Most még a fáradalmakat pihenik ki, levonják a tanulságokat, de az év vége felé már mindenki újra azon szorgoskodik majd, hogy minden látogató feledhetetlen perceket töltsön el itt. Akár a vízen, akár a szárazföldön.

Míg a kezdetekben 14, addig 2017-ben már 57 hajóegységcsapat versenyzett Kimlén. Idén 650 versenyző állt rajthoz, akik többek között Nagykanizsáról, Gödről, Dunaújvárosból, Tatabányáról, Győrből és Mosonmagyaróvárról érkeztek. Kimléről 7 egység ült hajóba.

Ez is érdekelhet...

Csingis lovak Halászin

Ahogy minden évben, úgy ezúttal is nagy érdeklődés