Két keréken Hédervár és Lipót között

Két keréken Hédervár és Lipót között

- Kategória: Kistérség

Kerékpárra pattantak a kerékpárút avatására érkezett vendégek

Június végére elkészült a Hédervárt és Lipótot összekötő kerékpárút. Határon átnyúló beruházás keretében indult el az építése. Tóth Péter lipóti polgármester elmondása szerint a felvidéki Kisudvarnok keresett magyar oldalon partnereket, és talált rá a két szigetközi településre.

A most elkészült 3,3 kilométeres szakasz kapcsolódik a Héderváron áthaladó Eurovelo útvonalhoz, illetve a határ túloldalán pedig Csallóközt is behálózza.

Kevés idő jutott a tervezésre, engedélyezésre. Szerencsére a kerékpárút menti földtulajdonosok pozitívan álltak a beruházáshoz. Két hónap állt rendelkezésre, hiszen az utat június végéig át kellett adni.

A pályázat 95 százalékos támogatottságú, ám utófinanszírozott. De csak öt százalékos önerővel rendelkeztek az érintett önkormányzatok, a további összeghez hitelfelvételre volt szükség. A hédervári szakasz mintegy 90 millióból, a lipóti (itt egy híd építése drágította a beruházást) körülbelül 100 millióból készül el.

Az ünnepélyes átadáson megjelent a két település apraja nagyja, de jelen volt Széles Sándor kormánymegbízott, s Nagy István országgyűlési képviselő, államtitkár is.

A hédervári köszöntők után a résztvevők kerékpárra pattantak, s átkerekeztek Lipótra, ahol folytatódott az ünnepség. A hídon megálltak néhány percre, hogy Tóth Péter lipóti polgármester és Széles Sándor kormánymegbízott átguríthasson azon egy hordó sört. Egyébként tervezik a kerékpárút folytatását a dunaremetei hajókikötőig, így csatlakozva a Bős irányába közlekedő komphoz.

Kép és szöveg: Böröndi

gurítás

 2015/12

 

Ez is érdekelhet...

Csingis lovak Halászin

Ahogy minden évben, úgy ezúttal is nagy érdeklődés