Ma 2017. október 19. csütörtök, Nándor napja van. Holnap Vendel napja lesz.
Keresik a fejlesztési területeket

Keresik a fejlesztési területeket

Mozgalmas év volt a tavalyi Mosonudvar számára. Több nehézséggel is meg kellett küzdenie a kis településnek.

Rinczki Lajos polgármester lapunknak elmondta: az év elején szereztek tudomást arról, hogy megkérdezésük nélkül zajvédő falat akar létesíteni az útkezelő a 86-os főút mentén. Ezzel gyakorlatilag elzárták volna a külvilág elől a falut. Hossza egyeztetések eredményeként végül sikerült elérni, hogy ne épüljön meg a fal. Nem sikerült viszont megakadályozni – a térség országgyűlési képviselőjének közbenjárása ellenére sem -, hogy elárverezzék azokat az állami földterületeket, ahol a település fejlődését képzelték el. Egyelőre nem hoztak eredményt a már évek óta tartó tárgyalások sem annak érdekében, hogy a Lajta-Hanságtól a falu tulajdonába kerüljön számos közterület, valamint a hivatalnak is otthont adó ingatlan.

Az elmúlt év fejlesztéseinek sorában a polgármester kiemelte az önkormányzati épület kamerarendszerének kiépítését, a 86-os főút mentén hulladékgyűjtők kihelyezését, utcanév és információs táblák beszerzését, valamint az Esze Tamás utca elején egy virágos kert kialakítását. Adósság konszolidációban nem részesült településként 6,5 milliós állami támogatást kaptak, amiből idén az Esze Tamás utca felújítását végzik el. Több pályázatuk is folyamatban van. A két éve megkapott ebédlő épületére pályáztak energetikai felújítására, a sportöltözőnél pedig egy sportpark kialakítására. Újrónafővel és Várbaloggal konzorciumban indultak a bel- és külterületi utak karbantartásához szükséges munkagépek és tartozékainak beszerzésére.

DSC_4122

A tavalyi évben bevezették a telekadót a településen a beépítetlen belterületi ingatlanokra. Ezzel együtt viszont idén az iparűzési adó mértékét 1,8 százalékról 1,2 százalékra mérsékelik. Az elkövetkezendő időszak egyik nagy feladata lesz a hosszú távú fejlesztési koncepció átdolgozása. A földárverés miatt ugyanis jelenleg nincs fejlesztési területe a falunak.

Idén szolidaritási hozzájárulás címén, az adóerő képesség alapján 14 millió forintot vonnak el Mosonudvartól, ami bevételének csaknem a húsz százaléka. Ez az elvonás komolyan veszélyezteti a felújítási, beruházási célok megvalósítását. – tette hozzá a polgármester.

Képgaléria

DSC_4122DSC_4118