Útlezárások, forgalomkorlátozások a fesztivál idején

Útlezárások, forgalomkorlátozások a fesztivál idején

- Kategória: Hírek

Két napra ismét a kultúráé és a szórakozásé a nemzetközi forgalmú mosonmagyaróvári Szent István Király út mosoni szakasza. Emiatt forgalomkorlátozást vezetnek be több területen is az elkövetkezendő napokban. A Szent István Napok – Nyári Fesztivál idejére kerékpár tárolókat alakítanak ki a rendezvény helyszínén, továbbá ingyenes buszjáratok közlekednek majd a programokhoz igazodva. A távolról gépkocsival érkezők számára a környéken parkolási lehetőséget biztosítanak.

Augusztus 15-16-án a rendezvény előkészítése miatt a vendéglátóhelyeket már elkezdik kitelepíteni, ami a járda vonalában helyezkedik el. Ezért a szervezők kérik az érintetteket, akadály mentesítsék a területet, amely a 116-os számtól a Fehér Ló Közösségi Ház vonaláig tart majd. Augusztus 16-án, szerdáról csütörtökre virradóan (éjfélig) a következő utcákból kérik, vigyék el autóikat: Szent István király út Magtár utca – Vilmosrév utca közötti szakasza, Iskola utca és a Soproni utca egy része (templomtól a Hajós utca sarkáig). A Szent István Király út ezen szakaszán a rendezvények idején a gépkocsiforgalom szünetel. Augusztus 17-én 0 órától zárják le az említett helyszínt. Az elzárt területen maradt autókat tulajdonosaik költségére elszállítják és díj ellenében tárolják. Ezeken a napokon ideiglenes forgalomkorlátozás lép érvénybe. A korlátozást szabványos terelőtáblákkal biztosítják. A forgalom elől elzárt területre az ott lakók gépkocsival nem hajthatnak be, gépjárművel az üzletek csak áruszállítás céljából, a rendezvény szervezőjétől (Flesch Károly Nonprofit Kft.) kapott engedéllyel közelíthetők meg. A rendezvény idején a kordonokkal körbevett területekre a belépés tilos, biztonsági okok miatt. Az üzlettulajdonosokat kérik, hogy az árufeltöltést ezeken a napokon reggel 8 óráig szíveskedjenek befejezni.

Parkolási lehetőségek a lezárt terület közelében: az egykori 4. számú iskola Soproni utca felől megközelíthető, parkolásra alkalmassá tett udvara (kb. 150 férőhely), Kápolna téri parkolók (kb. 30 férőhely), Családsori parkolók (kb. 50 férőhely), Rév utca, mosoni temető parkolója (kb. 45 férőhely).

A területen átmenetileg megszűnő autóbusz megállóhelyek helyett az Aranyossziget utcában ideiglenes megállóhelyeket jelölnek ki. Az önkormányzat jóvoltából – a rendezvény napjain az alábbi időpontokban ingyenes autóbuszjáratokat indítanak.

Augusztus 19-én indulás az autóbusz végállomásról: 09.30, 14.00, 16.00, 18.00, 20.00 Indulás a rendezvény helyszínéről: 23.00, 23.30, 24.00 Augusztus 20-án indulás az autóbusz végállomásról: 09.00, 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 18.00, 20.00. Indulás a rendezvény helyszínéről: 22.30, 23.00, 24.00

Augusztus 20-án az iskola udvar parkolóját korlátozva használhatják, mivel az esti tűzijáték előkészítése és fellövése ezen a helyszínen zajlik. Kérik, autóikkal legkésőbb 17 óráig hagyják el az említett területet. Az Iskola utcában a tűzijáték ideje alatt a gyalogos forgalmat lezárják.

20626183_1403719706391355_3944777110144983985_o

Ez is érdekelhet...

Rendőrautóval ment óvodába Adrienn

Különleges ajándékot kapott hatodik születésnapjára a püski Tar