Pályázat építészeti értékek felújítására

Pályázat építészeti értékek felújítására

- Kategória: Hírek

Mosonmagyaróvár város Önkormányzata pályázatot hirdet a műemléki és helyi védelem alatt álló építészeti értékek felújításának anyagi támogatásáról szóló 51/2011. (XII.) önkormányzati rendelet alapján az országos és helyi védelem alatt álló építészeti értékek 2015. évi anyagi támogatására.

Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata az országos (műemléki) és városi (helyi) építészeti védelem alatt álló építmények, épületegyüttesek, illetve nem védett épületként műemléki jelentőségű területen álló épületek, valamint nem védett épületként történeti településképi területen álló épületek jogszabályban előírt és önkéntes jó karbantartását és felújítását a most kiírt pályázattal kívánja elősegíteni és anyagilag támogatni. Ezen építmények és épületegyüttesek fenntartása és felújítása általában – a védettségükből vagy védett területen való elhelyezkedésükből adódó igényesség miatt – a szokásos mértéket meghaladó anyagi terhet ró a fenntartókra, s ezért azok támogatására a képviselő-testület a 2015. évi költségvetésben pályázható keretösszeget különített el.

A pályázat benyújtási határideje: 2015. április 24-én (pénteken) 12 óra. A részletes pályázati kiírás és a jelentkezési lap a www.mosonmagyarovar.hu honlapról letölthető.

A pályázattal kapcsolatosan érdeklődni a Mosonmagyaróvári Polgármesteri Hivatal Önkormányzati Osztályán (Horváth Anna ügyintézőnél), illetve a városi főépítésznél (Kitley Tibornál) lehet. Telefon: 577-823, 577-821; illetve 577-828.

2015/5

Ez is érdekelhet...

Makett kiállítással indul a szezon – Idén ismét Mosonban tartják a Szent István Napokat

„Indul a szezon – Tavaszt várva, nyárra készülve…”