Megtanítják, mit tegyünk a bajban

Megtanítják, mit tegyünk a bajban

- Kategória: Hírek

Ingyenes elsősegély és életmentő tanfolyamot hirdetett a mosonmagyaróvári önkormányzat, a Magyar Gyermekmentő Alapítvánnyal közösen.

Az április 8-án, szombaton délelőtt a Fehér Ló Közösségi Házban tartandó ingyenes tanfolyam részleteit sajtótájékoztatón ismertette dr. Árvay István polgármester és dr. Horváth Eszter mentőorvos. A polgármester kiemelte: fontos, hogy minden városi intézménynél, szervezetnél, ahol elsősorban gyermekekkel foglalkoznak legyen olyan munkatárs, aki baj esetén segíteni tud. Számukra is jó alkalom ez a tanfolyam az ismeretek elsajátítására.

Dr. Horváth Eszter elmondta: munkájuk során számos bajba került gyermekkel találkoznak, ezért határozták el, hogy minél több szülőt, gyermekekkel foglalkozó felnőttet tanítsanak meg arra, miként tudnak segíteni. Az ingyenes oktatáson résztvevők a gyermekmentőktől megtudhatják, hogy mitől óvják gyermeküket, illetve mit tegyenek, ha vészhelyzetbe kerül. A szakember hangsúlyozta: megfelelő képzettséggel és odafigyeléssel a balesetek, betegségek döntő többsége megelőzhető. A vészhelyzetek kezelésének legértékesebb első tíz perce pedig a laikus elsősegélynyújtó kezében van, ezért fontos, hogy felkészültek legyenek az ilyen esetekre.

A mintegy négy órás oktatás alatt elméleti és gyakorlati képzést tartanak. Átbeszélnek minden olyan vészhelyzetet, amely gyakorta előfordul (lázgörcs, fulladás, félrenyelés, mérgezés, allergia, vérzés, esés, égés, illetve ezek megelőzéséről és kezelési lehetőségeiről adnak útmutatást. A gyakorlati részben pedig az újraélesztés lépéseit, egyes műfogásokat sajátíthatják el a résztvevők.

Az április 8-án tartandó tanfolyamra jelentkezni a http://mgya.org/oktatas.html oldalon lehet.

Újraélesztés

Ez is érdekelhet...

Makett kiállítással indul a szezon – Idén ismét Mosonban tartják a Szent István Napokat

„Indul a szezon – Tavaszt várva, nyárra készülve…”