Ma 2018. január 17. szerda, Antal, Antónia napja van. Holnap Piroska napja lesz.
Megemlékezés, Pro Urbe díj és a Szigetköz legnagyobb halászleve (fotók)

Megemlékezés, Pro Urbe díj és a Szigetköz legnagyobb halászleve (fotók)

Ünnepi szentmisével kezdődött az augusztus 20-i programsorozat a Nepomuki Szent János Plébániatemplomban Mosonmagyaróváron. Ezt követően a templom előtti Szent István szobornál folytatódott a megemlékezés. „Ez az ünnep, országalapító Szent István királyunk napja fejezi ki leginkább a nemzet egységét, a magyar államiságot.” – hangoztatta ünnepi beszédében dr. Nagy István, államtitkár, a térség országgyűlési képviselője. A szónok kiemelte: mi másért térünk vissza újra és újra, még ezer év múltán is az államalapító nagy királyhoz, mint hogy örüljünk, az ország áll és önbizalmat, erőt merítsünk Magyarország jövőjéhez. Szent István napja, az egység ünnepe.

„István tudta, hogy sikerrel csak olyan kormányzás járhat, amely a magyar emberek érdekeit, hagyományait tartja szem előtt.” – hangsúlyozta dr. Nagy István. Hozzátette: „Magyarország soha nem ajándékba kapta a létét, hanem mindig meg kellett küzdenie érte. Ebben a mi nemzedékünk sem kivétel. Választanunk kell, hogy olyan országot akarunk-e, ahol együtt kell élnünk olyanokkal, akik nem tisztelik kultúránkat, törvényeinket és ahol megszűnik a mindennapok biztonsága.  Vagy olyan országot akarunk, ami a Szent Istváni alapokra épül és több mint ezer éve otthont, biztonságot ad a magyarságnak.” – mondta az államtitkár.

A megemlékezést követően a Haller-iskola tanulói és az En l’ air tánccsoport adtak ünnepi műsort, majd a résztvevők megkoszorúzták Szent István szobrát.

Ezután készült el Szigetköz legnagyobb halászleve Buday Péter mesterszakács közreműködésével. Az óriásbográcsban megfőtt ezerötszáz adag halászléből befolyt bevétel ezúttal is jótékony célt szolgál, a Soproni utcai idősek otthonát támogatják az összeggel.

Hagyományosan ezúttal is ünnepi testületi-ülés keretében adták át a Pro Urbe Mosonmagyaróvár kitüntető díjat. Az elismerést ebben az évben Thullner István helytörténész és posztumusz a közelmúltban elhunyt dr. Thiesz József kapta.

DSC_2938 DSC_2952 DSC_2970 DSC_2989 DSC_2994 DSC_3005  DSC_3023 DSC_3032 DSC_3036 DSC_3041 DSC_3077 DSC_3084 DSC_3091 DSC_3094 DSC_3128 DSC_3133 DSC_3134 DSC_3136 DSC_3138 DSC_3141 DSC_3144 DSC_3146 DSC_3147 DSC_3154 DSC_3171 DSC_3181

Képgaléria

DSC_3181DSC_3171DSC_3154DSC_3146DSC_3136DSC_3128DSC_3077DSC_3036DSC_3015DSC_3005DSC_2994DSC_2952